A legális filecsere érdekében történt lépések nemcsak ISP szűrésen (1, 2, 3, 4) és a feliratkozós megoldásokon alapulnak. Kanada ezzel ellentétben a hozzáférés árába beépített fix havidíj mellett látszik letenni a voksát.

Az ötletet a Toronto Star vetette fel egyik cikkében, olyan sikerrel, hogy a kanadai dalszerzők szövetsége, a Songwriters Association of Canada (SAC) havi 5 dolláros fix szolgáltatói előfizetési díjat javasolt most – cserében pedig minden megengedett a felhasználók számára. Az esetlegesen így létrejövő megállapodás a jogtulajdonosok számára évi 500 – 900 millió dollár bevételt jelentene. Ez az alternatíva az ISP-k számára sokkal előnyösebb, hiszen nem kell a hálózatukon bonyolult és költséges szűrési és megfigyelési eljárásokat bevezetniük. A nagy kiadók, közösségi szolgáltatások és terjesztők nem lelkesednek érte, ráadásul ebben az esetben joggal, hiszen a már megszerzett piaci pozíciójukat nem erősíti. A kicsiknek szintén jó lehet, stabil fix havi bevétellel számolhatnának, ráadásul extra költségek nélkül.

A javaslat egy ponton támadható komolyabban: a piaci versenyt némileg korlátozza, márpedig erre különösképpen figyelnek a tengerentúlon, de értelmes kompromisszum lenne cserébe a legalizált üzleti környezetért, és a verseny a terjesztésen kívül sok más területen ugyanúgy megmaradna.

Update 2008.02.22.: a Toronto Star cikkére beérkezett olvasói reakciók alapján a felhasználók nincsenek elragadtatva az ötlettől. A 61 közzétett reakció mindegyike negatív, és a érdemes elolvasni azokat, vagy legalább egy párat, mert köztük nagyon jó indokok szerepelnek a NEM mellett.

Kanada havi 5 dollárért mindent ad
Cimke:                                     

Egy gondolat a “Kanada havi 5 dollárért mindent ad” -hoz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.