A SlySoft cég bejelentése alapján AnyDVD HD 6.4.0.0 verziójú szoftverül képes biztonsági másolatot készíteni a Blu-ray lemezeken kiadott filmekről. Ez azt jelenti, hogy a Blu-ray lemezek másodlagos védelmét adó BD+ másolásvédelmet képesek áttörni, ezzel jókora felfordulást okozva a filmstúdiók körében.

A védelmet fejlesztő Cryptography Research Inc. 2007 júliusában a BD+ másolásvédelemnek 10 évet adott, mialatt nem várható annak megkerülése. Ehhez képest alig telt el 8 hónap és már kész is a megoldás. Peer van Heuen, a SlySoft HD részlegének vezetője közleménye alapján már 2007 decemberében kész volt a megoldás, de stratégiai okokból meg akarták várni, hogy miképp alakul a HD DVD és a Blu-ray párharca, továbbá alaposan le akarták tesztelni a sziftvert az időközben megjelent Blu-ray lemezekkel. Azt is elismeri, hogy a BD+ másolásvédelemnek még vannak kihasználatlan tartalékai, de elmondása alapján nem aggódnak túlságosan emiatt – a legrosszabb esetben is 3 hónap alatt elkészülhet a módosított másolásvédelemre válaszul az azt is megkerülő technológiájuk. Mivel a BD+ titkosítás kulcsa gyártástechnológiai beavatkozás nélkül is módosítható, ez azt jelenti, hogy a SlySoft megfejtette a működési elvet és képesek lekövetni a titkosítási sémában eszközölt változtatásokat a szoftverük frissítésein keresztül.

Hogy tompítsák a bejelentést követő támadásokat, Giancarlo Bettini SlySoft CEO azzal a kommentárral élt, hogy ezzel újra kiéleződhet a Blu-ray és HD DVD formátumok közötti már eldőlni látszó csata, másrészt a Blu-ray mellett voksoló felhasználók biztonságban érezhetik magukat azáltal, hogy kedvenc lemezeikről másolatokat készíthetnek, így megőrizvén azokat a jövőnek.

A SlySoft hivatalos bejelentését itt olvashatod.

Megkerülték a Blu-ray BD+ másodlagos másolásvédelmét
Cimke:                     

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.