Felmérések szerint a vásárlók több emberi hangot/dalszöveget szeretnének hallani a zenékben. A legutóbbi felmérés eredményei szerint, amit Britanniában végeztek az olvasásra buzdító kampány keretében, a zenehallgatók 90%-a érzi úgy, hogy a dalszövegek mélyebb megértést és kapcsolatot jelentenek számukra a zenével és az előadóval, ugyanakkor 50%-uk úgy gondolta, hogy a dalszövegek sokkal kevésbé hozzáférhetők, mint 5 évvel ezelőtt voltak.

Ez két gondolatot is felvet:

  • Mi a helyzet az online dalszöveg kollekciókkal és szolgáltatásokkal? Ebben a kérdésben a legtöbb zenehallgató véleménye az, hogy hiányos és/vagy pontatlan szövegek, sokszor nem esztétikus megjelenítésben találhatók az Internet bugyraiban. Ez ellen ugyan megpróbál tenni a Lyricfind, Gracenote, Yahoo és RealNetworks, bár a megkérdezetteknek csak kis rész jelölte meg ezeket a szolgáltatásokat, mint rendszeresen használt információforrásokat.
  • A letöltések/árukapcsolt szolgáltatások esetében is van még mit fejlődni. A vélemények szerint a zeneletöltések ritkán tartalmaznak dalszövegeket, sőt, a CD-k borítóin is egyre kevesebbszer találhatóak meg a szövegek. “Azok a művészek akik szövegeket írnak, szeretnének elmondani valamit a világnak, és a felmérés azt mutatja, hogy a hallgatóság olvasni és érteni szeretné ezeket a szövegeket” – nyilatkozta a felmérést készítő intézet szóvivője.

Tehát, igenis fontosak a szövegek, az emberi hang – az elektronikus zene 90-es években történt előretörése után egyre kevesebbet kapunk ezekből. Lehetséges, hogy az előadók úgy gondolják, van annyira széles a zenei eszköztáruk, hogy szavakkal megfogalmazható hangulatokat, érzéseket képesek tökéletesen bemutatni, vagy csak sok esetben lustaság van mögötte, illetve bizonyos stílusok esetén valóban nehéz szöveget illeszteni a zenére (pl. techstep, hardcore, stb).

Minden előadónak, akik szeretne bensőségesebb kapcsolatot kialakítani a hallgatókkal érdemes plusz munkát fektetni a dalszövegekbe. Ugye mindenki fel tud sorolni 3 olyan zenekart, amelyiket a dalszövegek tettek igazán naggyá? Akárhogy is igyekszünk a zenei formák, stílusok használatával kifejezni a legmélyebb érzéseket és gondolatokat, egy mondat sokkal többet tehet a cél érdekében. Az sem mellékes az induló művészek esetében, hogy a dalszöveg fontos követelménye egy zenei (TV) csatornára való felkerülésre – bár ez alól vannak kivételek, de a mainstream TV-k és rádiók esetében túlnyomó többségben vannak a dalszöveggel rendelkező zenék. Aki gyengébb zeneírás terén, az kompenzálhatja jó szövegekkel, aki pedig különben is remek zenét ír, annak lehet, hogy pont a kiugráshoz adja meg a löketet egy-egy jó szöveg.

Ti hogy látjátok? Valóban fontosak még a dalszövegek, vagy mára kiüresedtek és elvesztették lényegüket?

[poll id=9]

Dalszövegek: szeretjük, akarjuk, de egyre kevesebb
Cimke:                                                     

Egy gondolat a “Dalszövegek: szeretjük, akarjuk, de egyre kevesebb” -hoz

  • 2008-08-05 at 19:43
    Permalink

    Minden HC rajongo neveben tiltakozom, a hardcore zenek uzenetenek jelentos reszet a rovid, amde igen gondosan megvalasztott sample szovege adja!

    🙂

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.