Az elmúlt pár napban, nem utolsósorban a Bertelsmann Sony BMG-ben birtokolt részesedésének Sony általi kivásárlása okán, sok elemző a Warner-el hasonlította össze a Sony – Bertelsmann üzlet értékét (minthogy az igen közel állt a Warner piaci értékéhez). Aztán megjelent a Warner 2008-as harmadik üzleti negyedéves jelentése, és itt az idő hogy rendesen átnézzük a Warner helyzetét a piacon.

Röviden: továbbra is jelentős veszteség, de javuló trend, plusz komoly digitális növekedés.

Bővebben:

  • a nettó veszteség 9 millió dollár volt, 47%-os javulási mutató mellett
  • a bevételek 55%-ot növekedtek és 848 millió dollárra rúgtak
  • a recording digitális bevételek 145 millió dollárt hoztak a konyhára, ez 39.3%-os növekedés, és 22.7%-ot tettek ki az összes recording üzletágban
  • a publishing bevételek 7%-ot nőttek 168 millió dollárra
  • a szabadon felhasználható készpénz mennyisége 93 millió dollárra nőtt a korábbi 57 millióhoz képest

A Warner részéről Edgar Bronfman a kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az üzleti környezetet kifejezetten jónak érzik a számukra, és az Amazon.com-al kötött megállapodás is szélesítette a vásárlói kört (amit nagy mértékben eltérőnek látnak a meglévő bázissal szemben, ráadásul az Amazon eladásai jobban húznak az teljes albumok felé, míg pl. az iTunes az egyes dalokban erős). Ugyanakkor elégedetlenségüket fejezték ki a játékokba integrált zenék piacának alakulása miatt, és azt gondolják, hogy az olcsóbb dalok nem járnak automatikusan nagyobb kereslettel.

A legjobb, amit a Warner most tehet, az az, hogy továbbra is pozitív fejlődést mutasson, miközben a veszteségeket minimumon tartja – és ez maradéktalanul sikerült. Kiváltképp figyelemre méltó a digitális részleg teljesítménye a 39.3%-os növekedéssel – ez jobb, mint amit az ipar ebben az évben produkálni fog és valószínűleg a 2007-es évhez képest 30%-os növekedést jelent majd éves szinten.

Külön fejezetet szentelnék a zenés játékok helyzetének (mint pl. Guitar Hero, Rock Band, stb). Ahogy elhangzott “hatalmas lehetőségek” vannak ebben a szegmensben, de a jelenlegi helyzettel a Warner nagyon elégedetlen. A dalonkénti licencelési megoldást értelmetlennek/értéktelennek tartják és a Warner úgy érzi, hogy nem a hozzájárulásuknak megfelelően vannak kompenzálva. Az is elhangzott, hogy ha nem történik változás, a Warner nem fogja a dalokat licencelni a játékgyártók számára.

Az is kiderült, hogy a Warner nem fogja követni az EMI példáját és nem kívánja az A&R részleget megkurtítani, sőt, kifejezetten odafigyelnek arra, hogy ide a megfelelő emberek és stáb legyenek delegálva, mert ebben látják egy kiadó hosszútávú sikerének a titkát.

A Nokia deal is jól jön a Warner-nek, és előnyösnek látják a helyzetüket a piacon. Ahogy elhangzott, a Nokia tisztes mértékű eladásait tekintve a felhasználói bázis hatalmas, továbbá jelentős megtérülést jelent a kiadónak, de 1 – 2 év eltelte után lehet csak majd tisztán látni, hogy milyen üzletet csinált ezzel a Warner.

A Sony BMG üzlettel kapcsolatban kifejtették, hogy ez egy privát tranzakció volt és senki nem tudja a pontos részleteket az abban részt vevő feleken kívül. Nem gondolják, hogy a Sony – Bertelsmann tranzakció csökkentette volna a Warner értékét.

Utoljára még annyit, hogy a Madonna és Nickelback + Live Nation deal véleményük szerint nem ártott a Warner-nek. Madonnában már nem láttak annyi potenciált, hogy ráígérjenek a Live Nation ajánlatára, a Nickelback esetében pedig kiemelték, hogy a Warner Chapel az eddigi dalok jogtulajdonosa. Az egyes szerződések megújításával kapcsolatban pedig azt is kifejtették, hogy ha úgy érzik, túl sokat kér egy előadó vagy zenekar akkor nem lesznek érdekeltek a megtartásában. Értsd: ha bármilyen esetben úgy látják, hogy a befektetés nem fog megtérülni, akkor passzolnak.

Aki a részletes jelentést szeretné angolul olvasni (elemzők kérdéseivel és a válaszokkal), az kattintson ide.

Warner Music Group 2008 Q3 értékelés
Cimke:                                                                             

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.