Az elmúlt évben a legtöbbet a Joost-ról lehetett hallani az Internet tévés világban – mindenki a Skype alapítóinak új üzleti modelljén és az általa kínált lehetőségeken rugózott. Eddig hiába – a Joost ebben az évben totális bukásnak bizonyult. Hogy ezt megváltoztassák, most 180 fokos fordulat állt be a stratégiában, és az eddig (egyébként teljesen ostobán) erőltetett desktop kliens a kukába kerül, és helyette egy új, web-es verzió fog megjelenni egy kis plugin formájában, mely böngészőben fog futni és P2P technológiával szállítja a videókat a szemünk elé.

Hm… hát nem is tudom. Az rendben van, hogy most már nem kell semmit letölteni és telepíteni. Teljesen világos, hogy emiatt bukott akkorát a Joost: ha meg akartál nézni egy Joost videót egy netkávézóban, esélytelen voltál, csakúgy mint a legtöbb publikus hozzáférési helyen. Meg mindenütt ahol nem volt telepített Joost kliens. És szinte sehol nem volt. Azzal, hogy ezt most kiküszöbölik, még nem oldódik meg a Joost gondja egy csapással. Van ugyanis egy még nagy baj: a tartalom. Persze, sikerült szerződést kötni néhány nagy névvel, mint pl. a CBS, de még mindig kevés a tartalom náluk. És nem is várható, hogy megugrik, mert egyrészt a CBS saját weboldalán keresztül is elérhetővé teszi tartalmai nagy részét, míg a News Corp és NBC Universal pl. a Hulu mögött áll, és nem valószínű, hogy hirtelen lepaktálnak a Joost-al is.

Túl későn, túl kevés – sajnos a Joost jövője közelibbnek tűnik egy átlagos kábeltévéhez, mintsem egy nagy tömegeket mozgató médiaóriáshoz.

180 fokos fordulat a Joost stratégiájában
Cimke:                                                     

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.