Az elmúlt hónapokban az adsr.hu oldalain szorosan figyelemmel követtük azt az új nemzetközi szabályozási kísérletet, mely a hálózati szolgáltatók bevonásával 3 illegális letöltési próbálkozás után végső kitiltással fenyegeti a jogsértő felhasználókat. A módszer kitalálói a franciák, akiket aztán követtek a britek, ausztrálok, japánok, stb, és olyan jogvédő szervezetek állnak mögötte, mint az IFPI, amely agresszíven igyekszik rákényszeríteni alkalmazását az ISP-kre és ezáltal a hálózati csatornák minél teljesebb körű ellenőrzését megvalósítani.

Szerencsére, sokan gondolják úgy, hogy ez a módszer károsan befolyásolná a személyes szabadságot, a titokvédelmet és a magánszférát. A dán ISP-k szövetsége kifejtette, hogy az Internet mindenki számára elérhető médium kell hogy maradjon, és a felhasználók kitiltása ennek teljesen ellentmondó gyakorlat lenne, amit nem hajlandóak támogatni.

Érthető az ellenállás: a felhasználó magánügyeibe való bármilyen betekintés olyan fokú bizalmatlanságot eredményezne, mely a szolgáltatókkal szemben ellenséges magatartást szülne, ráadásul a felhasználók számának/növekedésének potenciális csökkenésével fenyeget. Hovatovább, ha egyszer egy szervezet betekintést nyerhet az adatforgalomba, akkor problémás megállapítani, mi az a határ, ameddig az adatok elemzése a jogsértő magatartás felderítését szolgálja, és az ISP-k nem kívánják a rendőrség szerepét játszani.

A legnagyobb problémát továbbiakban is az jelenti, hogy az IFPI gyakorlata adott IP cím kizárását jelenti, nem pedig egy jogsértő felhasználóét. Így azon elérési helyek tulajdonosait is jogtalanul sújtaná, akik egyébként semmilyen jogsértő tevékenységet nem folytattak (pl. netkávézó, publikus elérési pontok, stb). Ezt a dánok végképp aggályosnak tartják és nem hajlandók elfogadni, jogosan.

A dán ISP-k ellenállnak a három-próbálkozás-és-kitiltás alkalmazásának
Cimke:                                         

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.