A vasárnapi zárás és hétfői alvás után adtam magamnak egy kis extra időt, hogy a dolgok leülepedjenek bennem és összeszedhessem a gondolataimat a Hangfoglalás 2008-ról. Nem is kellett sokat várnotok, íme az összefoglaló!

 

“A” terv

Először is tudnotok kell, hogy eredetileg nem egyetlen összefoglaló cikket terveztem, hanem napi több, interjúkkal, videókkal megfejelt részletes naplót. Ez akkor esett kútba, amikor az utolsó pillanatban érkezett a felkérés az SSL Duende demonstrátori szerepre, melyet tartottam annyira fontosnak, hogy emiatt mégiscsak az egyszeri összefoglaló mellett döntöttem. Ugyan az elején voltak dőre álmaim arról, hogy valahogy majd’ csak megoldom a bemutatók mellett a cikkeket, riportokat és videókat is – de már az első nap nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem járható út. Így sem lesz kevés a mondanivalóm…

 

“B” terv

Nos, a csütörtököt egész napos rohanás tette ki: nyomdába a szórólapokért, utána a média workstation konfigurációt kellett a nulláról felkészíteni a demóra, majd szállítás a SYMA-ba és pakolás, szerelés, kábelezés, ellenőrzés és tesztek, hogy sehol se legyen hiba, mert nincs annál kínosabb, ha egy demó közben ugrik be a kékhalál, vagy fagy állóra egy rendszer. Na jó, annyira azért nem aggódtam emiatt, mert a rendszer annyira atombiztos, hogy a három és fél nap alatt semmilyen incidens nem történt, még csak egy hibaüzenetet sem kaptam. A média workstation elég overkill volt: mivel Duende PCIe DSP kártya került a gépbe, elég lett volna egy névleges teljesítmény, ami a grafikus megjelenítést biztosítja és a DAW (ami itt Ableton Live volt) alapfunkcióit elviszi a hátán. Hát nem!!! Nem azért fáradoztunk a média informatika szolgáltatásunk beindításával, hogy esetleg beégjünk egy gyík konfigurációval. 4 magos Intel Xeon 2,33GHz, 4GB RAM, 2 db. 2 fejes bitang videókártya (én mondtam, hogy overkill…), SSL Duende, redundáns táp és egyebek kaptak helyet egy nagyon merev és strapabíró, de épp ezért dögnehéz házban. Szerencsésen alakult, hogy a stand globális arculatába abszolút beleillett a konfig: fekete feketével és némi ezüst, letisztult elegancia a giccs mellőzésével. A csütörtöki este 10 óráig engedélyezett szerelési időt persze teljesen kihasználtuk, és maradt némi munka péntek reggelre is, de csak apróságok, amik nem befolyásolták a megtartandó demókat. Aminek örültünk, hogy a stand elrendezése és arculata mindenki tetszését elnyerte, aki csak elsétált előtte. Persze nem mindennap tapogathat az ember SSL Duality-t! Abban biztosak voltunk, hogy ez lesz a kiállítás egyik szenzációja és csodált darabja, de nem tudtuk, mivel készültek vajon a többiek, és kíváncsian vártuk a fejleményeket. A Duality és a Duende DSP eszközök mellett egy Matrix, X-Rack + outboard-ok, Tube-Tech outboard-ok, Microtech Gefell, Royer és Pearl mikrofonok, valamint Vovox kábelek szerepeltek a standon.

 

Péntek

Pénteken csak délutánra sikerült beérnem, ugyanis még be kellett szereznem a perfekt SSL Matrix demóhoz egy apró kiegészítőt, ami nehezebbnek bizonyult, mint gondoltam, de végül sikerrel jártam. Ahogy megérkeztem, tettem 1 kört a “csendesben” (mert biztos voltam, hogy a “hangosban” nincs mit keresnem) és felmértem, ki milyen standot épített. Az általános koncepció inkább a zsúfolt, mindent-kipakolunk-aztán-használjátok, kissé kusza elrendezés volt, persze voltak páran akik az ergonómiára is gondoltak. Nyugodt szívvel állíthatom, hogy az Audiomonde stand volt a legletisztultabb és -elegánsabb, amihez persze nagyban hozzájárul a képviselt márkák színvonala és egyéni arculata is. Szokás szerint szép és abszolút ergonomikus volt a HitSpace stand is, jól közlekedhető, mindenhova oda lehetett férni, pedig ők aztán pakoltak ki rendesen! Az Audiomonde stand hihetetlen szerencséjére egyik oldalon szomszédunk az abszolút csendes Lisys volt, míg a másik oldalon az Art Light & Sound lounge területe volt található egy kanapéval és nem sok mással 🙂 Üdítően minimalista dizájn volt, nekünk bejött! Szemben a főfolyosó két oldalán a HitSpace és az Elimex, hátunk mögött a csarnok fala. Ideális volt, amennyire lehetett, erről majd többet később…

A pénteki nap délutánja számunkra meglepően sok érdeklődőt hozott. Egyrészt mindenki megcsodálta a Duality-t, másrészt a beköszönések és baráti üdvözlések tették ki a nap nagy részét, de tartottam 6 igen részletes Duende demót is, ami Péternek és nekem is meglepő volt a kezdőnapot tekintve. A nap végén meg is beszéltük, hogy húzós szombatra van kilátás – és nem tévedtünk. Nekem extra húzós volt, ugyanis a péntek éjjelt megint csak az AES hírek közlésével töltöttem, és készítettem egy abszolút ütős Live projektet is a Duende demókhoz (más kérdés, hogy kevesen vették a fáradtságot, hogy belemásszanak a felparaméterezett projekt finomságaiba – a látogatókat is szoríthatta az idő – de kötelességemnek éreztem megtenni a tőlem telhetőt). Szóval 2 óra alvás után 5 perccel nyitás előtt estem be a SYMA-ba, de mivel minden tökéletesen működött, ezért csak azért kellett aggódnom, hogy vajon állva alszom-e el beszéd közben? Hogy nem így lett, annak sok oka van…

 

Szombat

Először is, a pozitív oldal: a szombati rohamot 4-en álltuk: Péter, Anthony, Sam és én. Péter mint mindenes, Anthony Matrix demókat tartott és Duality-t magyarázott, Sam a Duality projekt menedzsereként az utolsó csavarig ismeri kívülről-belülről a pultot, és igazi szakértelemmel szórakoztatta az érdeklődőket és a bámészkodókat egyaránt. Sam nagy mókamester, aki ráadásul komoly mixing engineer is, plusz a Duality megjelenése és funkciói anélkül is elkápráztatják az embert, hogy egy poti megmozdulna rajta, szóval nem kellett a szomszédba menni egy kis pozitív értelemben vett cirkuszi látványosságért (motorfader a gyerekeknek, élő mix a felnőtteknek). Elégedetten nyugtáztuk, hogy mindenki leesett állal bámulta a pultot és orrba-szájba fotóztatták magukat vele – különösen az abszolút laikus, a szomszédos termekben megtartott cipő- és táskavásár beeső látogatói voltak viccesek. Mellettünk volt még Bernt Malmqvist, a Pearl mikrofonok gazdája, aki személyesen adott tanácsot az érdeklődőknek a mikrofonjairól.

A szombati csúcs megmutatta erejét: amellett hogy a Duality és a Matrix állandó roham alatt voltak és a Tube-Tech általános tetszést aratott, nekem kb. 40 Duende demó jött le aznapra. Nem egyperces, specifikációt elhadaró, az érdeklődő kezébe prospektust nyomó és ezzel lezáró mentalitással dolgozom, azt hiszem ezt már tudjátok: az alapoktól felépített, és az egyre bonyolultabb kérdések felé haladó módszert használtam, ami totális sikernek bizonyult. Ha láttam hogy adott ponton már elég, akkor kényelmesen be tudtam fejezni és tovább nem feltartani a látogatót, de a gyakoribb eset a 10 perces eszmefuttatások, DSP eszmecserék, vélemények, háttérinformációk néha igencsak szerteágazó egyvelege volt, melyben a Duende keretein belül igyekeztem tartani a beszélgetés célját – több-kevesebb sikerrel. Csak érdekességképpen, a leghosszabb demó/eszmecsere több mint 30 percig tartott, és sikerült egy igencsak felkészült, minden szempontból power user-t kifognom, hogy közben végig remekül szórakoztunk mindketten, és nem ő volt az egyetlen, akivel ingoványos területeken és szelíd lankákon kergettük egymást keresztül-kasul. A szombat így a munka ünnepévé vált, de nem panaszkodtunk, mert mindannyiunkat örömmel töltött el a hatalmas érdeklődés.

 

Csak a Zaj ne lett volna

Ami viszont már szombaton betette a kaput és vasárnap is végig kísértett, az a hatalmas zaj és hangzavar volt. Számítottunk rá, de azért extrém túlzás, amit a “csendesben” műveltek egyesek. Először is, remek érzékkel ide sikerült bepréselni a 2 előadói színpadot, ami, bár a mögötte meghúzódó okok érthetők, de nehezen összeegyeztethető a “csendes” fogalmával. Mi még áldottuk a szerencsénket, mert viszonylag távol voltunk a színpadoktól, és kevéssé terjedt felénk a hang, mert közben jópár standot kapott az útjába, ami valamicskét tompított rajta, a többieknek pedig átéreztük a keserves helyzetét.

Az abszolút negatívum mégsem a színpadok voltak, hanem a Zaj, akik mind a “csendesbe”, mind a “hangosba” telepítettek egy-egy standot. Ők a kezdeti bátorodási időszak után rendszeresen megmutatták a világnak, hogy mennyire hangosak is tudnak lenni, miközben a világ (értsd: az összes mellettük kiállító) a pokolba kívánta őket, de még a látogatók nagy része is panaszkodott a Zaj-ra. Mindez már péntek este balhéhoz vezetett a “hangosban”, ahol este, amikor már csak kevesen lézengtek a csarnokban és éppen ezért már értelmetlen is volt, az egész napos rendszeres hangos támadás után a Zaj stand úgy döntött beveti a végső fegyvert, és a falakat remegtető, tárgyakat mozgató hangerővel támadtak. Na ekkor telt be a pohár, és a szomszéd Fender standról jött először a halkításra való sokadszori felkérés, majd a süket fülek után az ellentámadás, fizikai erőszak formájában: orrcsavarás után egy szép leütés, majd ezután a “Mute” gomb. Hogy ez mennyire úriemberhez méltó, azon lehet vitatkozni, de ne feledjétek, hogy a Zaj önző módon, üres erőfitogtatással operált végig, másokra fittyet sem hányva. Ha komolyan azt gondolják, hogy azért vesznek meg az emberek egy line arrayt vagy bármilyen más PA hangrendszert, mert 20m-ről le tudja üvölteni a fejet, akkor alapos tévedésben vannak (melyik nem tudja?), ha meg ezzel akarták felhívni a figyelmet magukra, akkor sikerült – mindenki tudta, melyik 2 standot kell messzire elkerülni. Az pedig, hogy a szomszédban helyet kapó, akusztikus gitárokat forgalmazó kiállító képtelen volt normálisan demózni a hangszereit, ugye kit zavar? A Zaj-t biztos nem… nem csoda, hogy közutálatnak örvendtek a többi kiállító szemében és kevesen fogták a megütött Zaj-os munkatárs pártját (gy.k. senki, akivel én erről beszéltem). Szóval a szombati napot zúgó fejjel és füllel zártuk mindannyian az általános hangkavalkád eredményeképpen. Estére egy kis közös program, ami hihetetlen jól telt, kb. reggel 2-re keveredtem haza, és már nem volt erőm cikkeket írni, ágyba zuhanás, alvás.

 

Vasárnap

Vasárnap délelőtt a legtöbben a lustálkodást választották, ezért jóval csendesebben indult mint a szombat, aztán dél körül beindult az előző naphoz hasonló roham, ami kb. este 6-ig folytatódott. Onnan folyamatosan fogytak a látogatók, a fényképeimet többnyire vasárnap este 7 után csináltam, tehát meg lehet becsülni rajtuk, hogy mennyien maradtak. A vasárnapi teljesítményem kb. a szombati fele lehetett, azzal a különbséggel, hogy az általánosabb célú érdeklődés helyett aznap többségben voltak a kifejezetten céltudatos, helyszíni/későbbi demót vagy vásárlási tanácsadást igénylő érdeklődők konkrét kérdésekkel, és felhasználási célterületekkel.

Este 7 után ragadtam meg az alkalmat, hogy fényképezőgépemmel körberohanjak a két csarnokon és a legérdekesebb látnivalókat lefotózzam. Ezeket láthatjátok lentebb, azzal a kis különbséggel, hogy az Audiomonde standról nyitás előtt és után is készültek fényképek, míg a többi standot ebben a 7 óra utáni 30 perces ámokfutásban kaptam le. Az este 8 utáni zárást követő szétszerelést a hátam közepére kívántam, de muszáj volt… kb. 11 körül értem haza, reggel 9-ig cikkeket írtam és a kiesést pótoltam, majd este 5-ig aludtam. Itt a vége, fuss el véle.

 

Exit

Ugyan még a végső értékelés várat magára, de elmondhatom, hogy abszolút sikeres kiállítást tudhatunk magunk mögött. A Duality presztízs-értékű kihozatala, a Matrix, X-Rack és rack-es outboard-ok, a Duende DSP eszközök, a Tube-Tech és a stand elegáns kialakítása mind-mind sok látogatót vonzottak, rengeteg fotóval, információkéréssel és demóval. Az ADSR Multimédia média informatika szolgáltatása is nyitott fülekre talált, a szórólap folyamatosan fogyott, és szép számú érdeklődés volt a konfigurációkról, lehetőségekről, megoldásokról minden szegmensben.

Találkoztunk rengeteg baráttal, rég látott ismerőssel, és az elmúlt évhez képest valóban jobb volt a rendezvény színvonala, a szervezés is olajozottan működött, szóval le a kalappal. Kíváncsi vagyok, hogy mennyi látogatót sikerült felmutatni a 2007-es 20.000 fő után (Vajon hogyan számolják a látogatókat? A ki-be áramló tömeg abszolút kontrollálhatatlan…). Bármennyi is legyen a szám, egy biztos: változni látszik a piac, és a mentalitás. Ebben az évben mindenki szuper kedves, szívélyes és jó fej volt, és a kiállítók a kezüket-lábukat törték a látogatók/vásárlók kegyeiért – ahogy azt kell. Lehet, hogy a gazdasági válság hatása ez, de inkább szeretném azt hinni, hogy valóban elindult egyfajta mentális változás itthon, mely már olyannyira hiányzott a technikával és forintokkal operáló napi üzletmenetben, és végre a felhasználó/vásárló kerül a középpontba. Nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel, az ismerősök rendre megjegyezték, hogy feltűnően kedves mindenki, mi történt, kitört a világbéke? Én remélem, hogy így van…

Biztató a fiatalok aránya is: rengeteg 14 év körüli, vagy az alatti arcot lehetett látni, a kisgyerekes anyukák aránya pedig elképesztő volt egy ilyen kiállításon. A cégek nagyon helyesen már fiatal korban igyekszenek megfogni a vásárlókat és márkahűvé tenni őket, és 2008-ban remek nyersanyaggal dolgozhattak – ha ebből nem tudnak megtartani semmit, akkor mindaz, amit fentebb írtam a jófejségről egy fabatkát sem ér. Leginkább mégis annak örülök, hogy ebben az éveben is sikerült színvonalas rendezvényt letenni az asztalra, ahol a kiállítók és a látogatók mind-mind jól érezték magukat. Talán megfontolandó a jövőre nézve az AES-hez képest való időbeli előrehozás. Nincsenek illúzióim arról, hogy az újdonságokat és technikai újításokat hol fogják bejelenteni, de talán adhatnánk a cégeknek egy esélyt azzal, hogy 1-2 héttel korábbra hozzuk a Hangfoglalás időpontját – nem sokkal, csak annyival, hogy ne számítson, ha nálunk jelentenek be valamit először. Persze ehhez még demós darabok is kellenek és azokhoz demonstrátorok, de ha esélyt sem adunk a gyártóknak és forgalmazóknak, akkor biztos nem történik változás. Kelet-Európának igenis szüksége van évente legalább egy minimum ekkora méretű és színvonalú zenei kiállításra, és nyugodtan lehetne a regionális vásár irányába tekintgetni, némi okos szervezéssel és marketinggel. Akkor pedig már megfontolandó lenne a gyártók és forgalmazók részéről a bejelentések és újdonságok megosztása a nagyobb rendezvények között, és nem csak számunkra, de külföldön is súlya lenne a Hangfoglalásnak.

 

Szeretnék köszönetet mondani minden adsr.hu olvasónak, akikkel volt alkalmam volt találkozni és beszélgetni a Hangfoglaláson. Kiderült, hogy az olvasói bázisunk sokkal nagyobb és szélesebb annál, mint azt valaha is reméltük, és ez önbizalmat ad a jövőre nézve. A kezdőktől és segítséget keresőktől a már gyakorlott otthoni felhasználókon át a profi zenészekig és videósokig, a broadcast iparban tevékenykedőkig, mindenki képviseltette magát, és öröm volt egymás közt megosztani a tudást, háttér információkat és a jövőbeli terveket. Remélem, hogy mindenki maradéktalanul elégedett volt a szervezéssel és lebonyolítással részünkről, és a megoldatlan kérdéseiteket nem felejtettem el – amint pontos információk birtokába jutok, mindenki felé továbbítom a válaszokat. Reméljük, hogy továbbra is annyi örömet találtok az adsr.hu használatában, mint amilyennel mi készítjük azt számotokra nap mint nap, a leginkább figyelemre méltó információkat a lehető leggyorsabban és legpontosabban szállítva a képernyőkre. Hang és kép :: mindenképp – továbbra is ez a cél.

SSL Duality, Matrix, X-Rack és outboard-ok, Duende DSP eszközök, Tube-Tech outboard-ok, Microtech Gefell, Royer, Pearl mikrofonok és Vovox kábelek információi az Audiomonde weboldalán találhatók.

 

Képgaléria – elnézést mindenkitől, aki kimaradt – ennyi fért bele a vasárnap estébe:

Hang(össze)foglalás 2008
Cimke:                                                                                                         

4 thoughts on “Hang(össze)foglalás 2008

  • 2008-10-13 at 14:54
    Permalink

    A fene tudja, szerintem a kisgyerekes anyukák csak úgy beestek a szomszédos cipő meg táska vásárról, körülnéztek, ott ragadtak… Vagy az is lehet, hogy a szintetizátorokat, digitális zongorákat, fa ütős játékokat, meg ilyeneket jöttek megnézni a gyerekkel.

    Igazán sajnálom, hogy nem merted felkeresni az Audiomonde standot. A kiállítás azért volt, hogy mindenki megtekinthesse a kínálatot, és nem volt eltérés a profik/célközönség és az érdeklődők/amatőrök közötti bánásmódban – mindenki a számára fontos információkat kapta, és ami még belefért. Az SSL-nél van egy új szlogen: “Everybody can have a piece of SSL” – azaz, mindenki birtokolhat egy részt az SSL hangzásból. Ennek legjobb példája a Duende DSP platform, amivel már belépőszinten hozzá lehet jutni az SSL processzorokhoz.

    A Duality-t nem hiszem, hogy kisebb kiállításra érdemes lenne kihozni, de erre az Audiomonde tud pontos választ adni. A Duende-t pedig megtekintheted működés közben és minden információt megkaphatsz róla nálam a stúdióban. Szívesen állunk minden érdeklődő rendelkezésére demó session-ökkel, akár a saját zenéidet is elhozhatod, és kipróbálhatod rajtuk, hogy mit tudnak ezek a plugin-ek.

    A Céginfó és Stúdiók fül alatt megtaláltok minden kapcsolati adatot, amin keresztül elérhetőek vagyunk. Kérjetek demót!

    Válasz
  • 2008-10-13 at 12:41
    Permalink

    Én a pont a “kisgyermekes anyukákat” nem értettem a kiállításon. Egy csomó 10 év körüli gyerek szaladgált ott értelmetlenül. Fogalmam sincs, hogy kerültek ide. Vajon a szomszédos cipővásárra jöttek, vagy szándékosan családi program lett a Hangfoglalásból?

    Meg akartam nézni a Duality-t és a Duende-t, de végül nem tettem, mert nem éreztem magam elég pro-nak. De ha gyerekek a motoros fader-eket nézegették a kiállításon, akkor lehet mégis azok között lettem volna, akiknek kihoztátok a pultot.. elvégre az elméletben teljesen otthon vagyok, csak még messze nincs lehetőségem Duality-t vásárolni.
    Van rá esély, hogy a következő Hangfoglalás előtt lehet valahol látni a Duality-t, Duende-t?

    Válasz
  • 2008-10-08 at 09:16
    Permalink

    Tényleg világszinvonalú volt a felhozatal, sajnos a borzasztó zaj miatt hamar menekülöre fogtuk a figurát, pedig sok minden érdekelt volna… Tavaly is ugyan ez volt, hogy néhány “ember?” konkrétan szart a többiekre (akárcsak az életben).
    Nem lehetne végre bevezetni, hogy az egyik kiállító dB mérő műszerével úgy demóznának, hogy rendszeresen mérik a standokat + büntetik a zajongókat?

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.