Bár a legtöbben az Apple-t egy az egyben azonosítják Steve Jobs-al, sok kreatív elme húzódik meg a háttérben. Közülük egyik Tony Fadell, aki az iPod és iPhone forradalomért felelős, aki a levezényelte és felügyelte ezt a területet minden szempontból. A Wall Street Journal cikke alapján ő most elhagyja az Apple-t, nem részletezett személyes okokra hivatkozva. Helyét Mark Papermaster, korábbi IBM vezető veszi át, akit az IBM ezért be is perelt, ugyanis Papermaster szerződősében kikötés szerepelt arra nézve, hogy versenytárshoz nem igazolhat.

Fadell örökségét komoly feladat lesz tovább vinni. Eddig több mint 160 millió iPod-ot, és csak a legutóbbi negyedévben 7 millió iPhone-t adott el az Apple. Fadell-ről azt tartották, hogy ő lehet Steve Jobs utódja a cégnél.

p.s. Időközben napvilágot látott hír szerint bírósági döntés alapján Mark Papermaster nem lesz az Apple Devices Hardware Engineering részleg feje, legalábbis egyelőre nem… Papermaster, aki vitatja a döntést – szerinte az IBM és Apple napjainkban teljesen más üzleti szegmensben tevékenykednek – kifejtette, hogy az IBM nem tervez, gyárt vagy forgalmaz konzumer elektronikai termékeket, és nem lát összeférhetetlenséget. Folyt köv…

Elhagyja az Apple-t Tony Fadell, az iPhone/iPod részleg feje
Cimke:                     

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.