Az N2IT kontra M-Audio pernek vége. A per azon kérdés körül folyt, hogy kinek a tulajdonában van a digitális vinyl technológia, ami a Torq-ban is megtalálható.

Korábban Native Instruments már elismerte az N2IT hasonló beadványának jogosságát, és igazából ez az oka a NI Traktor különféle árazásának – amelyikben N2IT technológia van, ott extra árat kell fizetnie a vásárlónak.

A bíróság megszüntette az eljárást az M-Audio ellen. Az M-Audio sikeresen védekezett azzal, hogy az N2IT által levédetett technológia korábban már public domain-ben volt: egyetemi tanulmány, és publikus előadás is volt róla, ami BeOS díjhoz vezetett . Az N2IT csak ezek megtörténte után védette le a technológiát: azaz, akár onnan is vehették az ötletet. Ügyes!

Az N2IT nem indít több pert a témában az M-Audio ellen, a felek maguk viselik a pereskedés költségeit. Valószínűleg bíróságon kívüli megállapodás született a két fél között. Az eset folyománya, hogy az N2IT ezután nem valószínű, hogy nekimehet a Serato-nak egy hasonló próbálkozással. A megállapodás tuti nem jön jól a Ms_Pinky-nek, akiktől az M-Audio licencelte a technológiát.

N2IT kontra M-Audio per vége
Cimke:                             

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.