Év végére besűrűsödtek a dolgok, nem volt időm írni. Követni persze muszáj, kicsit sajnáltam is, hogy nincs időm megosztani a lényeget, de aztán helyreraktam magamban, hogy én legalább tudom, meg a számító többség valószínűleg a nagy részét tudja, az egyszerűbb kisebbség pedig ismerkedjen a demokrácia fogalmával meg az angol nyelvvel. Na ez most egy kicsit prosztó post lesz, ami ugyan méltatlan az ünnepekhez, de méltó a hangulatomhoz.

Először is november közepétől betámadtak a mikrofonok. Az akciósan berendelt Sontronics STC-1 sztereo pár még megérkezett, csak valahogy a ráadás kapszulák maradtak le, amiért először fejcsóválva hümmögtem, később befeszülve küzdöttem, majd a végén vörös fejjel szidtam mindent, amit lehetett. Végül csak megérkeztek pár napja, elmenni még nem volt időm értük, de hét végére ez is meglesz. Ígértem, hogy írok róluk tesztet, de hát a hóhelyzet, legyen elég annyi, hogy ha nekem jó lett annyira hogy vettem, akkor másnak is az lesz.

A másik egy vicces/szánalmas sztori, ami csak igazolja meglátásaimat a netes lájkvilágról, meg twitter seggnyalásról és így tovább. Szóval van ez a lett JZ Microphones, akik ezerdolláros árakon gyártanak kinézetre érdekes, specifikációra pedig vállalható mikrofonokat. A Twitter-en elkezdtem követni őket, hadd tudjam még egy forrásból hogy mi történik velük, na meg a saját magam által írt aggregátor + szűrőrendszer kontrolljául. Csináltak egy akciót, hogy aki retweet-el, annak van esélye nyerni egy 10 dolláros kiskönyvet, ami jól elmagyarázza a kezdők szintjén, hogy is kell használni a mikrofonokat. Na erre konkrétan röhögőgörcsöt kaptam, hogy apám, más normálisabb cégek azért konkrét felajánlásokat tesznek, ha már a segítségemmel tolják le mások torkán a spam-et, ezek meg annyira zsibbadtak, hogy saját maguk alatt vágják a PR-fát. Merthogy, ki az az idióta, aki az ezer-többezer dolláros mikrofonjaihoz kezdőknek szóló útmutatót mellékel, nem tudom, vagyis már tudom, a JZ Microphones. Meg is írtam nekik válaszul a Twitter-en, hogy jó lenne a szürkeállományt használni és nem próbálni sem a fukar vonalat, sem a többezer dollárt fizető, vélhetően profi felhasználói kör hülyének nézését erőltetni, ja meg pláne nem a saját termékeket degradálni azzal, hogy kezdőknek szól. Persze erre kiakadtak, hogy mekkora hülye vagyok, nem értem az egészet, ez mekkora segítség az induláshoz. Visszakézből írtam a választ, hogy szerintük melyik profi vásárlójuknak van erre a kiskátéra szüksége, és ki az a sérült, aki anélkül veszi a mikrofonjaikat, hogy használni tudná azokat (mondjuk ez utóbbiból biztos van pár), illetve ha már promóznak, akkor nem a spur vonalat erőltetni. Az volt a vége, hogy jött egy prosztó direct message tweet, amiben rágörcsöltek a hülyeségükre, majd mielőtt válaszolhattam volna: unfollow @ADSR. Persze így az előre bekészített vicces/alázó válaszaimból nem volt alkalmam válogatni, az eljárást gyávának minősítettem, és van annyi korrektség bennem, hogy nem írok olyanra választ nyilvánosan, amihez nem látszik az előzmény, emailben nem rugózom rajta, túltettem magam rajta és kész. Fogok én itt ingyen jófejkedni dilettáns bagázssal? Nem fogok. A sztori vége, hogy pár nappal ezelőtt újra elkezdtek követni – vagy azért, mert már nem emlékeznek az egészre, vagy még inkább kíváncsiak, hogy mi a véleményem róluk, ami esetben most biztos szorgalmasan lapozzák a magyar-lett szótárt, ahogy megpróbálják megfejteni ezt a post-ot. A tanulság: nálam ezzel a mentalitással és hozzáállással elvágták magukat egy életre. Az is fontos, hogy közben utánajártam a dolognak és a legtöbb arc, akinek a véleménye értékelhető vagy annak tűnik, igyekezett lebeszélni a JZ-ről, mondván minőségi problémák garmada, gagyi support. Nem csodálom.

Ha a fentiek nem lettek volna elegek, az év végi zárás meg projektek is beljebb tették az ajtót, a végén konkrétan azon gondolkodtam, hogy most kéne lefalcolni valahová, ahol se net, se telefon, de még egy árva hangszer se, csak az erdő/tengerzúgás meg zen. Persze, hogy nem ez lesz belőle. Zenekaros projektek, meg üzleti profil bővítés, az lesz. Sajnos családi vonalon nem jól alakultak a dolgok, nagymamám halála után sokat elmélkedtem magamban az értékes kontra haszontalan dolgokról, mintsem hogy írjam a frankót. Aztán helyretettem magamban a dolgokat, adtam magamnak egy fülest, hogy ha én nem csinálom, akkor helyettem ki fogja, és a magyar felhozatalt tekintve aki csinálná, attól inkább megkímélném a nagyérdeműt, szóval nem állok le…

Itt azért visszakanyarodnék a mikrofonos bekezdésben említett seggnyalás faktorhoz egy kicsit. Ahogy én látom és tapasztalom, ma a like-ok meg retweet-ek világa egy nagy ingovánnyá degradálja a net-et, ahol a szilárd talajt úgy kell keresni mint futóhomokban a segítő benyúló kezet. Ha te lájkolsz engem, akkor én is lájkollak téged. Ha retweet-elsz engem, akkor majd lesz mention egy saját tweet-ben. És ez megy vég nélkül, körbe-körbe. Mindenki (tisztelet a nagyon szűkkörű kivételnek, a rövid nyelvvel és merev gerinccel rendelkezőknek) csak a másik seggét nyalja, így aztán szép kis körök alakulnak ki, ahol minden a látszat, ami mögött – többnyire – szemét van vég nélkül. A hitelesség és következetesség a múlté, elvekről meg beszélni sem szabad, ha nem akarja az ember, hogy maradinak, és bomlasztónak bélyegezze a többség. Na pont erre a többségre teszek magasról. Ha valami szar, akkor nem az a módja, hogy csillogós celofánba csomagoljuk – a szaga úgyis elárulja, pláne az idő múlásával. Épp ezért nincs lelkiismeretfurdalásom, amikor ilyennel szembesülök, és tessék kezet csókolni, ha megírom – legalább lesz egy kis kontroll a sok magától beszédült netes imidzshuszárnak. Rólam pedig már kvázi születéskor eldőlt, hogy nem trágyadombon akarok kakas lenni, mert az azért mégiscsak egy bűzös trágyadomb, akkor inkább leszek sas a magasban, kevés társsal, de tisztább levegőben és magasról szarok a kakaskodóra odalent. Gondolom ez látható/olvasható is itt, legalábbis remélem. Mennyiségben utazik ma majd’ mindenki, legalább egy páran legyünk a minőségi oldalon – erre buzdítanék többeket. Hosszútávon megéri, még akkor is, ha rövidtávon hülyének néznek. Az a szomorú, hogy a simulékony social PR-marketing gépezetek módszeresen vágják tönkre a kocka mérnökök által kitalált szép új világokat, akik meg csak dadogni tudnak, hogy “erre nem gondoltunk, most mi lesz?”. Várom a napot, amikor a Facebook magához kap, hogy csináltak maguk alá egy hatalmas pöcegödröt, amiben mindenkiről tudják, hogy kinek a kicsodája, meg hogyan lehet A-ból B-be navigálni, csak azt nem tudják megmondani, hogy milyen a kapcsolatok minősége, hogy mennyit is ér az infó, amit egy csatorna ont magából. És akkor majd szépen összeomlik ez az egész elméletben jól működő, de emberi gyarlóságon megbukó koncepció, és a sysadminok majd ínhüvelygyulladást kapnak az adatbázisok pucolásában, mert minek megtartani azt, amit a valós életben sem a trezorban, hanem a föld alatt tartunk, ugye? De eladni ezt a bizonyos végterméket, ezen a bizonyos módon – azt tudják/akarják. Na erről ennyit, mert se vége, se hossza nem lenne, ha részletekbe mennék.

A lényeg, hogy köszönöm az olvasóknak, akik kitartanak mellettem. A csendes időszakokban is jön átlag 600 egyedi RSS lekérés/nap, ha meg van új post, akkor ez felugrik olyan 2500-3000 körülre, ami azért ad némi önbizalmat, pláne úgy, hogy bannolok minden robotot és crawlert meg csak az infót szipkázó és agyatlanul duplikáló RSS klienst. Ha valaki promózni akar, akkor tegye azt névvel, ha valaki itt kommentelni akar, akkor jobb ha névvel teszi (bár ez utóbbit még mindig engedem név nélkül, mert nem mindenki annyira független mint én és az ADSR Multimédia).

És jutalmul azoknak, akik ezt végigolvasták, álljon itt egy rövid kis összefoglaló az említésre számot tartó audioipari történésekről. Igazából a zeneiparról lenne sok írnivalóm, de azt meg nem tudom, hol kezdjem, majd csak találok egy alkalmas beszálló pontot újra és akkor azt jobban körüljárom. Addig is…

Újra van Sonic Timeworks, a digitális audio pelenkás korszakának egyik hőse, akik aztán valahogy eltűntek, de most mégis visszatértek. Egyelőre csak a régi cuccokat árulják újból, remélem lesz valami fejlesztés is, és nem csak kaszálni akarnak még egyet.
Magyarország nem a Lynx legszélesebb bázisa, de az LT-USB interfész bővítőkártya (és a széria) az Aurora konverterekhez jó koncepció, a Lynx pedig van annyira highend, hogy bízni is lehessen benne, ha valakinek erre lenne szüksége.
Ha már konverter, akkor a Benchmark ADC16 (4000 USD) ütősnek tűnik, 16 analóg be, digitális formátumok sokasága ki, opcionális Firewire interfész bővítőkártyával (500 USD) megspékelve.
A Universal Audio nem akar kifogyni az emuláció ötletekből, persze kell is valami ami életben tartja az UAD-ot, az SSL + Studer együttműködésből végre “hitelesített” SSL E-Series channel strip + G-Series busz kompresszor, és Studer A800 szalagos emuláció született, jeee…
Hogy szép keretbe foglaljam a post-ot, a végére hagytam az AEA új szuperkardioid!!! ribbon mikrofonját, a KU4-et, ami tulajdonképp RCA NOS alkatrészeket használ, ahol lehet (konkrétan a KU3A utóda, a névből a kockábbak már levágták, gondolom…). Még nincs kint az oldalukon infó, de aki ráfeszült, az nézegesse, hátha kirakják. Amit tudok, hogy ugyan felmegy 40kHz-ig, de ott már -24dB kimeneti jelszintet produkál az 5kHz-es értékhez képest, és becsületes, hogy vállalják is. Csak 1.8 mikron vastag benne a ribbon, 140dB SPL a tűréshatára és közel 5000 USD lesz az ára.

Ja kérem, a minőségért így vagy úgy, de fizetni kell. Akkor is, ha elsőre nem úgy tűnik.

A decemberi post
Cimke:                                                                         

9 thoughts on “A decemberi post

    • 2010-12-26 at 20:18
      Permalink

      Aha, egy az egyben Sound On Sound nyúlás… Persze nem kell mindenkinek feltalálni a kereket.

      Válasz
    • 2010-12-23 at 02:20
      Permalink

      Ez nagyon olyan mint az évek óta futó Sound On Sound – Studio Rescue, ráadásul a név is nagyon arra hajaz. És hol jön képbe a Rode, mint mikrofon gyártó? Vagy ez ilyen grátisz jófej promó?

      Válasz
  • 2010-12-16 at 20:12
    Permalink

    “Aztán helyretettem magamban a dolgokat, adtam magamnak egy fülest, hogy ha én nem csinálom, akkor helyettem ki fogja, és a magyar felhozatalt tekintve aki csinálná, attól inkább megkímélném a nagyérdeműt, szóval nem állok le…”

    Erről írhatnál még egy cikket, kicsit bővebben. Engem érdekelne.

    Válasz
  • 2010-12-15 at 08:37
    Permalink

    Kerek egész! Osztom. Kitartás. 😉

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.