Láthatatlan Hangszórók :: Szenzáció az in-store kommunikációban, reklámban, belsőépítészetben és designban!
 


Apple “Let’s Rock” rendezvény/bemutató szeptember 9-én

Az Apple szeptember 9-én tartja “Let’s Rock” nevű rendezvényét San Francisco-ban. Hogy miért érdekes ez? Mert várakozások szerint itt fogják bemutatni a felújított iPod termékvonalat.

Pletykák szerint kivétel nélkül minden egyes modellt frissítettek, az iPod Touch olcsóbb lett, hogy találkozzon az iPhone árával, a többiek pedig nagyobb tárolókapacitást kapnak. Az igazán vérmes reménykedők azt várják, hogy Mac fronton is lesznek újdonságok, de ennek valószínűsége kicsi.

Update: További értesülések szerint elképzelhető, hogy az iTunes 8 is itt mutatja meg az arcát a nagyközönségnek, benne egy “Genius” komponenssel, mely automatikusan playlist-eket készít a hasonló zenékből. Ez állítólag a library-ből szedi a információt, majd annak alapján olyan zenéket javasol az iTunes Store-ból, melyek még nem találhatók meg a library-ben. Ez mondjuk nem akkora újdonság, mert a beaTunes már eddig is csinálta ezt, jól. Itt most várható az integráció, hiszen így nagyobb bevételeket tud elérni az Apple – biztos nem hagynak ki egy ilyen remek funkciót.

VacakEz is valami?ElmegyIzgalmasCsúcs [ Még nincs értékelve ]

Te mit gondolsz?

Jó arc vagy? Komolyan gondolod? Vállald a neved. A fenti adatok megadása nem kötelező. Egyelőre.