A hivatalos adatok alapján az Apple 60 millió iPhone/iPod alkalmazás eladást regisztrált a második generációs iPhone piacra kerülése óta. Az eladásokból származó bevétel kb. 30 millió dollár, vagyis napi 1 millió dollár, melyből az Apple 30%-ban részesül. Ez hatalmas mértékű bevételt jelent az Apple számára, Steve Jobs a Wall Street Journal-nak egyenesen félmilliárd dolláros várható bevételről beszélt. Ez valóban a szoftver eladások legsikeresebb módját jelentené, mint ahogy azt Jobs emlegette.
Korábban sokan megpróbálták megbecsülni az iTunes hozzájárulását az Apple eredményeihez. A szkeptikusok azt hangoztatták, hogy az iTunes csak az újabb gépek eladását szolgálja, és alig van rajta profit, továbbá, hogy a hitelkártya műveletek költsége felemészti a 99 centes dalok összes profitját.
Ezzel ellentétben inkább az ellenkezője látszik igazolódni: az iTunes az Apple legjobb üzlete. Először is, az árrései jobbak, mint a legjobb e-commerce cégek esetében tapasztalhatók. Csak a zenei szegmenst tekintve indulása óta évi 3 milliárdos üzlet az iTunes – és erre most csak még jobban ráerősít az új, napi 1 milliós bevétel. A marketing költségek minimálisak – természetesen az iTunes/iPod/iPhone TV, rádió és Internetes reklámoknak áruk van, de ennyi és nem több. És akkor ott vannak még a filmek/videók is…
Itt az ideje feladni a szkepticizmust és elismerni, hogy az iTunes legalább olyan komoly szegmense az Apple üzleti szférájának, mint a hardver. Vagy még komolyabb…
Alkalmazás dömping: hatalmas siker az iTunes
Mindig is inkább a softwaret helyezték előtérbe, a hardware csak a kezelhetőség, a design és a megbízhatóság területét célozta, de csak a hírnév és a marketing miatt. (Gáz lenne, ha 1 hónap alatt bekrepálna ennyi pénzért). A notebookba geil memo és intel kell és kész. Ezeket a hardwareket mi is megvehetjük, de az Apple okosan kitalálta, hogy lehetőleg csak az ő gépeiken fusson az OSX és a jelen softwarek is az általuk jegyzett hardware vásárlásokat erősítik. Az új iPhone is a design és az interface miatt kelendő, de kérdem én: mp3 csengőhangot csak akkor támogat, ha MacBook tulajdonos is a vásárló – ennek mi értelme? U.a., mint amit a Microsoft csinált hosszú évekig. Csak ez jobb üzletpolitika 🙂
Van igazság abban amit mondasz. Kérdés, hogy milyen mértékű a vásárlók Apple-höz kötése – a Microsoft abba bukott bele anno, hogy telhetetlen volt. Az Apple tanult a versenytársak hibáiból és olyan módon oldotta meg ezt, hogy ne nagyon lehessen belekötni – végülis, egy központi weboldal/áruház hasznos is lehet. Persze, ha csak ez az egy van, akkor az monopólium, de a vásárlók szeretik az egyszerű, kényelmes, hülyebiztos megoldásokat, és ebben az Apple a nyerő.
Az árnyoldala az a központosított ellenőrzés és a hatalommal való visszaélés. Rengeteg csalódott és dühös iPhone fejlesztővel beszélek nap mint nap, akiknek az alkalmazásait vagy nem akarja beengedni az Apple, vagy olyan módosításokat kér, amit ők nem szeretnének megtenni, illetve az Apple NDA-ja sokszor komolyan hátráltatja a fejlesztés menetét is. Információmegosztás tilos (kivéve egy nagyon kis szegmenst), kódot megosztani másokkal tilos, bizonyos fájl/adatcsere műveletek tilosak, stb. A nagy fejlesztői roham miatt olyannyira lassan kerülnek be az alkalmazások az iTunes-ba, hogy néhányan már azt hitték, hogy egyszerűen figyelmen kívűl hagyja őket az Apple – pedig csak túl van terhelve a hitelesítő munkacsapat rendesen.
Nem csoda, hogy sok fejlesztő inkább a Nintendo DS és a Sony PSP mellett teszi le a voksát, illetve a Linux alapú PDA-k is népszerűek. Persze, az iPhone/iPod/iTunes ökoszisztéma annyira olajozottan működik, hogy nincs komoly ellenfele, illetve reméljük, hogy az Apple is előbb-utóbb lazít a gyeplőn, amivel a fejlesztőket fogja, és lehetségessé válik a szabadabb és változatosabb fejlesztés.