Nemrég meghívót kaptam a magyar SSL képviselettől egy demóra a Magyar Rádióba, ahol a zenei produkciós vonal bemutatója zajlott. Bár a fő érdekesség ott a C100 pult volt, mellette szerepeltek az új rack-es termékek is, köztük az Alpha VHD Pre az XLogic sorozatból. Mikor a tesztelésre kiszemelt eszközöket vizslattam, kis hazánk lehetőségeit mérlegelve mellette tettem le a voksot.
Az XLogic sorozat 3 családot ölel fel, az Alpha ezekből az egyik. Az Alpha család egyedeit a képviselet és Anthony Gofton (SSL demonstrátor) magyarázata szerint a „második eszköz” koncepciója alapján tervezik és gyártják. Ez azt jelenti, hogy nem belépő szintű termékek – az SSL nem csinál ilyet, méltatlan lenne hozzá. Viszont mindenki, aki az első megvásárolt eszköz után szeretne valami komolyabbat, minőségi ugrást – nekik szól az Alpha család, mint a következő lépés egy stúdió evolúciójában. Az Alpha család ennélfogva minden szükséges funkcióval rendelkezik ami a minőségi felvételekhez szükséges. Gyakorlatilag nem egyébről van itt szó, mint a korábbi pultokból ismert, már jól bevált megoldások, processz blokkok külön termékké fejlesztéséről – kivesznek egy komponenst, berakják egy rack-be, tesznek rá I/O-t, és mehet a polcokra. Az Alpha család esetében van még egy fontos cél a minőség mellett, és ez az ár: olyan ár/érték arányt sikerült kialakítani ami példás, és így sokak számára elérhetővé vált az SSL hangzás, akik korábban csak a nyálukat csorgathatták.
SSL XLogic Alpha VHD Pre
Térjünk a lényegre: az Alpha VHD Pre a fenti koncepció alapján a Duality pult VHD előfokaiból építkezik. A VHD a Variable Harmonic Drive rövidítése, lényege, hogy szabadon, fokozatmentes keverési aránnyal adhatunk harmonikus torzítást a hanghoz a 2. (klasszikus csöves túlvezérlés) és 3. (tranzisztoros torzítás) felharmonikus között. Ez jó, nagyon jó – az éneket lágyítani, melegíteni lehet, a hangszereket pedig szigorúbbá tenni, több élt és súlyt adni nekik vagy kedvünkre kísérletezhetünk megkötések nélkül. Az előfokok nagyon csendesek, tiszták és nagyon komoly, +20dB – +75dB-es tartomány közötti erősítésre képesek, ami még a legkényesebb ribbon mikrofonokat is kiszolgálja. Minden csatornán rendelkezésre áll +48V fantomtáp és 20dB-es pad. A csatlakozókkal sem spóroltak – az előlapon 4 mikrofon/vonal bemenet és 4 nagyimpedanciájú hangszerbemenet található, a hátlapon pedig 4 vonal/mikrofon bemenet és a 4 szimmetrikus kimenet XLR csatlakozókon. A bemenetek 0dBu max. jelszintet képesek fogadni, ez +20dBu bekapcsolt pad esetén. A kimenetek -20dB – +20dB csillapítás/erősítés mellett max. +24 dBu jelet képesek kiadni magukból. A pad kapcsoló bekapcsolt állapotában a hangszerbemenetből sima vonalbemenet is előállítható. A pad kapcsolók háttérvilágítása vörössé válik arra az időre, ahol bemeneti túlvezérlést érzékel. A hangszerbemenetbe dugott kábel automatikusan megszakítja a hátlapon található bemeneteket. A bemeneti gain és a VHD poti együttese egyedülállóan széles előfok karakterisztikát képes előállítani – a kettőt együtt kell használni és a kombinációk minden állás mellett jól szólnak. Kicsit sem túlzás amit az SSL állít a VHD-ról: ez egy időgép, amelyik segítségével abba a korba tudunk visszaugrani, amelyik a legjobban illik a zenénkhez. Klasszikus funky, laza pop, zúzós rock vagy éppen metál – a tesztek során mindenütt megállta a helyét. Kifejezetten érdekes volt tapasztalni, hogy a „már jó, de nem az igazi” hangzásokat milyen könnyedén lehetett a VHD segítségével tökéletesre polírozni. Ez főleg gitár és basszusgitár esetén volt hangsúlyos. Énekfelvétel esetén többféle alkalmazási területet is kipróbáltam: vettem fel makulátlan tiszta szólót (ír/kelta beütésű karácsonyi albumra), csoportos vokált férfi és női hangokkal vegyesen, és dühös, kiabálós punk, rock, hardcore témákat. Minden stílusban megállta a helyét, és a visszajelzések kivétel nélkül pozitívak voltak.
SSL XLogic Alpha VHD Pre
A hangszer bemeneteken passzív DI típusú impedancia érzékelés és jelszint illesztés található. Passzív pickup esetén a rendelkezésre álló gain több mint elég – ritkán csavartam a félútnál feljebb. Aktív picup esetén alacsony input gain volt a nyerő, ahol a VHD potival a 3. felharmonikus közeli beállítások adtak extra élt a hangszereknek. A VHD potit minimum értékre tekerve (2. felharmonikus) nagyon puha és dallamos basszusok jöttek belőle, még olyan basszusgitárról is, mely nem éppen a minőséget képviselte a tesztek során. Fender Jazz Bass és Precision Bass basszusgitárokkal használva nincs párja a kombinációnak.
Dobok esetében óvatosan közelítettem hozzá. Mivel ilyen nagy erősítést tud adni, ezért könnyen előfordulhat túlvezérlés. Míg a hangszer bemeneteken nem volt feltűnő a kompresszor hiánya (hiába – ez nem egy komplett channel strip), addig dobokon és rövid tranziensek esetén ez kötelező gyakorlat. Utána kötöttem egy Focusrite Platinum OctoPre-t és annak az egyszerű, de hatékony kompresszorát használtam. Itt a VHD megmutatta igazi erejét – 4 csatornán húztam be a lábdob + pergő + tamok illetve a lábdob + pergő + 2 overhead kombinációkat. Egyedileg színezve a VHD-val a hangokat egy átlagos dobszerkóról el tudtam hitetni, hogy bizony az egy felsőkategóriás Tama vagy éppenséggel Drum Workshop. Külön kiemelném a 4 csatorna egyedi VHD ízeiben és a sztereó jelfolyamokban lapuló lehetőségeket: az overhead-ek esetén rövid kísérletezés után annyira megtetszett a lágyabb lábcin és a keményebb crash + ride arány, hogy a projekt során végig így használtam, a zenekar örömére.
Ha már a kísérletezésnél tartottam, nem tudtam megállni, hogy ne próbáljam ki a csatornák láncolását. Belecsaptam a lecsóba, és mind a 4 bemenetet/kimenetet egymás után kötöttem, így kvázi egy 4x gain + VHD kombinációs csatorna jött létre. Elsőre ez minimum túlzásnak hangzik, de az egyes csatornákon egyedi gain + VHD beállításokkal, majd a rávövetkező csatornán a kívánt színezés hozzáadásával tényleg nincs lehetetlen. Ezt csak extrém helyzetekben javallott használni, mert 1 csatorna önmagában képes mindenre, így viszont ha kreatívan akarjuk széttorzítani a hangot, vagy szeretnénk egyes frekvenciatartományokat kiemelni/elnyomni akkor egyedülálló megoldás. Egy kicsit pazarlás, egy kicsit extrém, de működik.
SSL XLogic Alpha VHD Pre
A hangja meggyőző, de milyen a körítés? Nos, erre sem lehet panasz. Bár viszonylag könnyű darab, mégis szilárdan megépített, nem zörög, nem lötyög benne semmi, pedig rázogattam alaposan. A potisapkák kicsit talán túl könnyen lecsúsznak a csonkról, erre akkor jöttem rá, amikor két potinál fogva próbáltam megemelni és arréb tenni a pakolás során, de csak a két sapka maradt a kezemben. Szerencsére visszadugva a sapkákat semmilyen lötyögés nem volt tapasztalható, tehát a forma passzol, csak éppenséggel nem szorul. A LED-ek színválasztása is kellemes, a megszokott XLogic színsémát követi és kényelmes a szemnek. Talán a kapcsolók mozgása volt kicsit inkonzisztens – volt amit csak nehezebben lehetett benyomni és a benyomáskor mintha finoman súrlódott volna, és volt olyan, ami könnyedén mozgott, minden szorulás nélkül. Vadonatúj darab lévén betudtam a bekopás hiányának, mindenesetre semmilyen negatívumot nem okozott. A potik forgása kellemes – nem a súlyosan szorulós, nehezen tekerhetős fajta, hanem a kellemesen, simán csúszó, de végletekig pontos. Az a tény, hogy fokozatmentes potik vannak rajta egy pillanatra elgondolkodtatott: sztereó jel esetén mennyire pontosan lehet belőni a két csatorna egyedi gain és VHD értékeit? Pár kísérlet után, az eredményt RME Digicheck-el monitorozva arra a következtetésre jutottam, hogy egyáltalán nem probléma – mind a 4 csatornán, a teljes tartományon könnyedén lehetett szemre szinkronizálni a beállításokat és azok konzisztens, kiszámítható jelet adtak. Ez szöges ellentétben áll jónéhány keleti gyártmányú eszközzel, ahol már két csatornát sem lehet monitorozás nélkül precízen belőni…
Az egyetlen negatívumnak a külső tápot tudom felhozni, ha nagyon bele akarok kötni valamibe. Ez azért továbbra sem a kedvenc megoldás, de belátható, hogy így a házon belül minimumra csökkenthető az elektroszmog, ami még jobb jel/zaj értékeket ad.
Pro:

  • 4 kivételesen tiszta csatorna, hatalmas gain-nel, pad-el, és csatornánként egyedi VHD színezéssel
  • VHD technológia: a 2. és 3. felharmonikusok között fokozatmentes túlvezérlés/torzítás adható hozzá a bejövő jelhez
  • a mikrofon, vonal és hangszerbemenetek bármilyen kombinációban használhatóak

Kontra:

  • külső táp

Összegzés: az Alpha VHD Pre egy SSL hagyományokhoz méltó, kivételesen sokféle hangzás előállítására képes 4 csatornás előfok, mely minden hangforráson és helyzetben csúcsteljesítményt nyújt
Ára: bruttó 440.712 HUF
Gyártó: Solid State Logic
Forgalmazó: Audiomonde
[print_link]

SSL XLogic Alpha VHD Pre
Cimke:                 

Egy gondolat a “SSL XLogic Alpha VHD Pre” -hoz

Hozzászólások lezárva