A Waldorf hivatalos közleményben tudatja a világgal, hogy újraindították a korábban befejezett Q+ analóg filter-rel ellátott modell gyártását, és mostantól csakis a Phoenix Edition kiadásban szállítják, azaz fekete alapon vörös színvilággal.

Waldorf Q+ Phoenix Edition

A fejlesztői csapat talált egy hibát is az elektronikában, amely hallható recsegéseket okozott, ha egyes komponensek nem megfelelően voltak összeválogatva és egymáshoz méretezve. A hiba a recsegéseken túl hibásan kiosztott effekteket és kimeneteket eredményez, esetleg nem megszólaló hangokat. A hibás részt most egy újratervezett, fejlettebb helyettesíti, és a tesztek alapján ez már minden esetben stabilnak mutatkozott – be is került az új Q+ modellekbe.

A korábbi Q+ tulajoknak sem kell elkeseredniük: egy speciális modifikációs kit segítségével frissíthetik szintetizátoraikat. Korábbi Q+ Phoenix Edition modellek tulajai számára a frissítés ingyenes. Korábbi Q+ modellek tulajai számára pedig 75 EUR az ára, a módosítást a Waldorf szakemberei vagy bármely hivatalos szervíz képes végrahajtani számukra.

További infók a Waldorf weboldalán.

Waldorf: javított Q+ elektronika, újra gyártásba kerül a Phoenix Edition
Cimke:             

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.