A korábbi hírben megjelölt megjelenési időpontot tartva (ez egyébként egyre ritkább az iparban) ma megjelent a Metric Halo 2d DSP kártyája és az által nyújtott lehetőségek fantasztikusak. A MH audio interfészek eddig is a csúcson voltak, de az új DSP
Zenei tesztek

A zenészek számára mindenképpen érdemes végigcsinálni Jake Mandell zenei tesztjeit. Jake neurobiológiával foglalkozik és azon belül a zenei terület érdekli elsősorban, de 2000 – 2003 között a Reaktor és az Absynth termékmenedzsereként dolgozott a Native Instruments-nél Berlinben. Tanulmányai és kutatásai
Metric Halo újdonság
Mobil P2P IPhone/iPod Touch-on
Waldorf: javított Q+ elektronika, újra gyártásba kerül a Phoenix Edition

A Waldorf hivatalos közleményben tudatja a világgal, hogy újraindították a korábban befejezett Q+ analóg filter-rel ellátott modell gyártását, és mostantól csakis a Phoenix Edition kiadásban szállítják, azaz fekete alapon vörös színvilággal. A fejlesztői csapat talált egy hibát is az elektronikában,
