A régebbi olvasók tapasztalhatták, hogy kifejezetten technikai tárgyú, konkrét eszközökre, eseményekre koncentráló cikkek jelentek meg az ADSR Magazin-ban. Mióta az ilyen tárgyú bejegyzéseket (közöttük többnyire linkeket rövid kommentárral) átköltöztettem a Facebook oldalra, azóta itt nagy a csend. Ezt fogom megtörni a továbbiakban egy olyan újfajta tartalommal, melyet hülye leszek odaadni a Facebook-nak. Lesz itt szó mindenről, amit hiányolok a hazai újságírás és blog színtérről, csak bírjam idővel/energiával.
A bevezető cikk témáját a címből már kitalálhattátok. A Waldorf dicső előd romjain született (Wolfgang Palm/PPG), a csúcsra tört és sikerült is oda felkapaszkodnia, majd fájó hibák sorát elkövetve újra visszazuhant a dicstelen mélybe – bár a cég még él, de inkább tetszhalott ez az állapot, mint az alább kiderül. Alább megpróbálom a hozzáférhető irodalmon túl is megvilágítani az okokat és következményeket, valamint háttérinfókat nyújtani a jelenlegi/leendő Waldorf tulajoknak. A cikk csak a Waldorf hardver szintetizátorait járja körbe, a plugin-okkal kapcsolatos tapasztalatok annyira széles skálán mozoghatnak a rengeteg futtató környezet konfiguráció miatt, hogy értelmetlen foglalkozni velük.
Ismerkedés
A Waldorf-al alaposabban 1998-ban ismerkedtem meg, amikor egy analóg monoszintit kerestem, és belefutottam a Pulse-ba. Funkciókban és árban is nagyon jónak tűnt, és csak azért nem táraztam be azonnal, mert egy új, hosszúra nyúlt, külföldi utazásokkal teli munkakör mindenféle outboard + HW szintivel való zenélést ellehetetlenített. Közben persze folyamatosan figyelemmel követtem a Waldorf belső és külső életét, hivatalos és nemhivatalos levlistákon, fórumokon, haverokon keresztül és gyűjtöttem az infókat. Majd az utazócirkuszból kilépve vásároltam Waldorf vasakat, adtam is el azokat, közben végigmentem a Waldorf vasak birtoklásával járó összes állapoton. Ez a cikk tulajdonképpen egy összefoglalója kapcsolatomnak egy audioipari szereplővel, melyet háttérinfókkal és a legfontosabb tudnivalókkal turbóztam fel.
Waldorf Pulse
Az úgy volt, hogy nagyon untam a klasszikus 2 gitár + basszusgitár + dob rockzenekar felállást és elkezdtem rágni a többiek fülét, hogy kéne valami, amivel tudjuk színesíteni a palettát és ki tudunk tűnni a tucathangzások köréből. Nem voltak túl lelkesek, őket annyira nem mozgatta az elektronika mint engem, de azt mondták, ha tudok olyat mutatni, ami nekik is tetszik, akkor tehetünk egy próbát. Én meg elkezdtem feltúrni a netet valami jól szóló, könnyen használható, strapabíró és koncert-kompatibilis (mozgatható) cucc után. A végére maradt pár szinti, ezek egyike volt a Pulse. És ekkor jött a fentebb említett elhajlás, majd annak vége után folytattam, ahol abbahagytam – csak immár egyedül zenélve, alkalmi társakkal. A Pulse volt a második vas, amit valaha vásároltam és közel 8 éven keresztül szolgált. Jobban örültem volna egy Pulse+ tulajdonosaként, de mivel a Thomann akkor épp végkiárusítást tartott az utolsó Pulse gyártási szériából (legutolsó v2.0.1 ROM, vadiúj darabok, a széria legjobb/legfejlettebb analóg komponensei a házon belül – és csak sima Pulse verziók, pluszos modellek ebben a szériában nem kerültek gyártásra) és értelmes áron hozzá tudtam jutni, ezért kompromisszumot kötöttem, amit később többször megbántam, mert a Pulse+ filterének külső használati lehetősége sokkal vonzóbbá, használhatóbbá és értékállóbbá teszi hangszert. Talán ma is meglenne a vas pluszos verziója…
A Pulse egyszersmind a Waldorf fénykorának egyik lenyomata is: nagyszerű analóg design, pár idegesítő hibától eltekintve kiváló digitális vezérlés, klasszikus falbontó basszus és jó lead/effekt hangok. Mindez kb. akkori 100e Ft alatt, áfával, szállítási költséggel együtt. Jó vétel volt, na!
És persze ott volt a v2.0.1 ROM-ban implementált polychain funkció, amivel a többszörös Pulse tulajok kiépíthettek egy poly szintit, melyet gyönyörűen lehetett vezérelni, tökéletesen működő overflow funkcionalitással, ahogy kell. Mivel nekem sose volt ilyen konfigom, ezért nem derült ki, hogy a MIDI overflow során mekkora késések adódtak az egyes további fűzött egyedeknél, de pl. a nyolcadik szerintem már rendesen késhetett ahhoz, hogy az elszállós ambienten kívül minden másra alkalmatlan legyen. Ezt az is alátámasztja, hogy a multi-Pulse setupok tulajai általában beraktak a rack-be egy 8×8 MIDI interfészt is, és inkább arról hajtották a szörnyet overflow helyett, mely esetben a pengébb arcok természetesen csakis a Waldorf MidiBay-t tartották autentikus társnak. Kis kitérő: a MidiBay nagyon korrekt MIDI patchbay, ha ilyet sodor utadba a szél, akkor nyugodtan megveheted. Hol kapsz ma 15×15 MIDI patchbay/merger-t? Vissza: az overflow funkció így, bár dicséretes add-on volt, de egyszersmind komoly, precíz munkára alkalmatlan is. Jegyezzétek meg: egyik kézzel adni, másikkal elvenni – Waldorf módi.
Tehát volt egy szinti, amiből falbontó basszusokat lehetett kipréselni, ha kellett vijjogott mint egy héja, nagyon korrekt modulációs mátrix volt az architektúrában (jó forrás – cél utakkal), olcsó is volt. Mi volt a baj vele? Első látásra, hallásra semmi. Aztán az ember felfedezte, hogy a hangok vastagsága szinte kontrollálhatatlan, ami sok fejfájást okozott, hosszú órákat töltött az ember a mix során azzal, hogy megfelelően kigyilkolja/mással elnyomja, bepréselje a neki szánt helyre, stb. Nem ismertem még olyan Pulse tulajt, aki ne mondta volna egy idő után róla, hogy sokszor túl sok.
A túl vastag hangzással még együtt tudtam volna élni – pláne a dnb, goa, breakbeat csúcsidőszakában – de volt egy sokkal fájóbb hiba, ami már rövidtávon kiakasztott, végül a Pulse eladásához vezetett: a digitális vezérlés – és kikerülhetetlen volt. Mivel a Pulse csak 1 db. 24dB-es LP filtert használ, ezért ezzel kell megoldani a lead, FX és egyéb hangokat is. A legtöbb esetben ez tekintélyes mennyiségű filter rezonancia használatát vonja magával, különben a vastagság tényleg kezelhetetlenné válik. Magas rezonancia értékek mellett a cutoff MIDI CC 0-127 értékhatárok közötti digitális vezérlése nem ad elég finom felbontást (ellentétben pl. NRPN vezérléssel – pl. Alesis Ion), és az eredmény a „lépcsők”, azaz, ha megtekered a cutoff-ot, akkor nem egy sima vijjogó mély-magas átmenetet hallasz, hanem darabos, a diszkrét váltások által a MIDI értékváltozásokat jelző lépcsőfokokkal bejárt pincét – emeletet. Nagyon természetellenes, nagyon idegesítő, nagyon hiteltelen, nagyon gagyi. A legtöbb simító algoritmust nem használó, MIDI CC-s vezérlést engedélyező szintinél ez a helyzet, hasonlóan elkeserítő eredményekkel. A Waldorf nem implementált a Pulse-ba semmilyen simító algoritmust (ellentétben pl. az Access Virus-sal), és a rendelkezésre álló lehetőségek a lépcsők elkerüléséhez kevesek voltak. Van ugyan egy technika, ahol a filter envelope Decay fázisát kell automatizálni egy kvázi lag processzoron keresztül (fejből már nem megy a pontos routing konfig), ez némileg javítja a darabosságot, de nem kielégítő megoldás. Egy idő után eleged lesz a sok kis trillázásból; vagy megbékélsz vele, ha a cutoff-ot mozgatni akarod, akkor nem viszed a rezonanciát fel; vagy ha mégis, akkor marad a statikus sound. Lehet ezzel együtt élni, de én nem akartam. Utólag megvallva, hogy ebbe a csapdába beleestem az a tapasztalatlanságomnak is köszönhető volt – eszembe se jutott arra gondolni, hogy a Pulse potméterei nem direkt analóg vezérlést nyújtanak, pedig az architektúrát tekintve ennek egyértelműnek kellett volna lennie.
Waldorf XTk
A Pulse mellett megjelent az arzenálomban egy 30-voice narancssárga Waldorf XTk is. Az XTk volt az első, ami megakasztott Waldorf imádatomban. Az XTk digitális szinti – és mint később kiderült több esetben is – a Waldorf nem a tökéletesen dolgozó programozók gyűjtőhelye. A remek koncepciók bosszantó programozási hibákkal párosultak, melyekre csak nem akart megjelenni az update. Az XTk a legutolsó board revision-nel és firmware-rel volt ellátva, ennek ellenére olyan hibák maradtak benne, amik azonnali kijavítást követeltek volna. A legordítóbb az aftertouch bug volt, azaz belül tökéletesen működött, de MIDI-n teljesen random, korrupt adatok kerültek kiküldésre, némi random pitchbend-el fűszerezve, ami aztán tényleg kezelhetetlenné tette a helyzetet. AT nélkül lehet zenélni, de a pitchbend alap és elképzelhetetlen számomra, hogy filter-eljem. Én master keyboard-nak is vásároltam az XTk-t, és hát ez eléggé fájt. Használhatatlan volt ebben a szerepben, bár a hangja mai napig csúcs. Szerencsére a sound engine bug-ok apróbbak voltak, itt-ott egy kis figyelmetlenség, szinkronhibák, üresen hagyott (valószínűleg későbbi firmware-ben implementálni szándékozott) paraméterek, lehetett velük élni.
Az AT bug miatt adtam el, tényleg. És a soha nem érkező op.rendszer frissítés miatt. Több évig áltattuk magunkat, hogy egyszer csak lesz, talán karácsonyra, Messe-re, NAMM-ra, szülinapra, bármi, csak jöjjön. És aztán a Waldorf elkezdett szépen lassan és csendben szétesni, ráadásul mi talán jobban is beláttunk a háttérben folyó problémákba, ugyanis ekkora izomból rákattantam az audioipari infókra, és rengeteg forrásból szívtam be a tudást, válogatás nélkül. Azt láttam, hogy rengetegen imádják a Waldorf-ot, de egyre több a keserű hang, akik azért adták el a vasaikat, mert a Waldorf magasról tett a vásárlóira. Addig is láttam a levlistákon a s.o.o.n. kifejezést, de nem értettem, amíg aztán egyszer leesett: support our OS never! A legnagyobb hiba volt, amit el lehetett követni: az Access nagyon gyakran adott ki frissítéseket, nem csak hibákat javítva, hanem extra funkciókat is bevezetve, a Clavia/Nord e tekintetben nem volt túl aktív, de nem is voltak ordító bug-ok, a Novation meg kb. senkit nem érdekelt az alvégen, úgyis csak a britek használják :). Merthogy ez volt a VA korszak nagy négyese: a Waldorf rendelkezett a legjobb oszcillátor modellekkel, az Access csinálta a legjobb filter algoritmusokat, a Clavia-é volt az elsőséggel járó státusz és a modularitásra fektette a hangsúlyt (Nord Modular széria), a Novation meg jobb híján az effektekkel próbálta pótolni a matektudás hiányát. Egy ilyen illusztris társaságban a Waldorf elvesztette a lába alól a talajt, és ahelyett, hogy korrekt, befejezett szintiket adott volna ki, félkész vasakat dobott a piacra (a sárga nagy Q első kiadott verziója használhatatlan volt, folyton összeomlott a DSP, fagyott, és csak sokadik verziótól volt úgy-ahogy használható a cucc). A bétateszternek használt fizető ügyfelek joggal akadtak ki, és amikor sokadik próbálkozásuk sem járt eredménnyel, akkor egyszerűen otthagyták a céget. Az sem tett jót a Waldorf-nak, hogy a bővítőkártyáit rendre csak szervizben lehetett beépíteni a szintikbe, ami extra költséget jelentett és időkiesést a felhasználónak, ami miatt vonakodtak az emberek bővíteni, pedig ez könnyű pénz lett volna, ami segítette volna a céget a fejlesztések befejezésében és új szintik kidolgozásában. Rossz koncepció, amit akkor sem voltak hajlandóak megváltoztatni, amikor lett volna rá lehetőségük, pl. a Q bevezetésekor. U.a. a helyzet ott is. Rossz hardver tervezés, hibás DSP kódok, rossz üzletpolitika. A Waldorf minden téren vesztésre volt ítélve, csak a hülye nem látta.
Waldorf microWave
Ebben a helyzetben jött egy akciós ajánlat: eladásra kínáltak egy microWave-et, nem a legutolsó firmware-rel, de járt hozzá egy RAM memóriakártya is, ami manapság nehezen hozzáférhető kis példányszámban. Egy 8 poly/8 multi analóg wavetable szinti, digitális vezérléssel, a Pulse-nál olcsóbban. Ekkor már alaposan ismertem a Waldorf-ot és tudtam, hogy a microWave v2.0 tulajok a legboldogabbak: tökéletes, hibamentes az op.rendszer, évek óta senki nem talál benne hibát, miközben rengeteg az aktív user. Ez volt a Waldorf első szintije, a PPG Wave örököse, és a nagy Wave elődje. Kellett. 50 EUR-ért vettem az eBay-en hozzá V2.0 OS chip-eket, egy csavarhúzóval 5 perc alatt cseréltem azokat, és a legnagyobb döbbenetemre, bár az elemet el kellett távolítanom a csere idejére, az összes preset megmaradt a memóriában (nem a kártyán). Mindenki állította, hogy ez nem lehetséges, de hát ez volt, én sem értettem, csak örültem neki csendben (csináltam SysEx dump-ot csere előtt, persze).
Ez valami új volt a Waldorf-tól. Megismertem a cég aranykorát, amikor hangszert készítettek, nem csak elméletben, de minden szempontból. A legkevésbé sem elhanyagolható tény: a microWave BITANG JÓL SZÓL! A digitális vezérlés miatti filter lépcsők itt is megvannak, de mivel a Curtis chip-ben alapból van simító algoritmus, ezért sokkal kevésbé hallhatóak, ráadásul a wavetabe szintézis nem függ a filter rezonanciától adott hangok/hatások eléréséhez. Magánvélemény: a hangja magasan a microWave 2/XT felett van, effektek nélkül is (és van hozzá külön effektprocesszorom). Extra: beszédszintetizátor (speech robot), bár az FS1R mellett ezt elvétve használom. Szervizelni gyerekjáték, szinte minden alkatrész filléres tétel hozzá, mindent lehet hozzá kapni vagy van helyettesítő modell, egyedül a Curtis chip a nehezebben hozzáférhető, de az is megoldható. Elpusztíthatatlan, örök darab.
Aztán az eBay-en belefutottam egy Mean Green Machine-be, amit végül még olcsóbban sikerült megvenni, bár azon volt szervizelni való több dolog is – de nem került így sem egy vagyonba. Enyém a 70. a 99-ből, a vele érkezett oklevél alapján. Ez utóbbi mókásabb darab és alapból v2.0 OS van benne és a legutolsó széria volt a gyártásban, tehát lehet számolni a tartósságával. Bekapcsológomb = Life, memóriakártya = Food, spéci logó, ez tényleg egy kollektor darab. Sajnos a krómozott lábak már nem voltak meg az eladónak, azóta is keresek hozzá!
Waldorf micro Q
Időközben volt egészen rövid ideig egy sárga microQ rack is mellettem, hamar eladtam, és nem a hangjával voltam elégedetlen. DSP error hegyekkel került hozzám, és sok macera árán sikerült meggyógyítani. Annyira megörültem, hogy eladtam az első érdeklődőnek. Akkoriban ez forró téma volt a Waldorf levlistán, sajnos a DSP clocking terén trehány munkát végzett a Waldorf, és időről időre meghülyült a DSP, amin csak egy fullos re-init és op.rendszer reload segített – nagy küzdelmek árán. Nem akartam problémamegoldással foglalkozni zenélés/munka helyett, és nem bíztam már ekkor a Waldorf-ban a legkevesebbet sem. Aki megvette tőlem egyszer hívott, hogy felbukkant nála is a DSP error probléma, elmagyaráztam neki mi a teendő és sikerült neki is helyreráznia. Nem tudom azóta is nála van-e, és rendszeresen gyógyítgatja, vagy ő is követte a példámat és megszabadult tőle?
A jelen
Tehát a végére maradt 2 db. microWave v2.0 nekem. Nem is kéne melléjük semmi más a Waldorf-tól, csak egy nagy Wave, és talán egy Rack Attack hosszabb távon érdekes lenne, de annyiféleképpen tudok annyi mindenen dobolni, hogy ezzel bőven ráérek.
Remélem sikerült egy-két érdekes infót megosztani a Waldorf háza tájáról, és talán a Waldorf vasak jövőbeli vásárlói is gazdagodtak némi tudással és szemponttal, ami segíthet. A Waldorf aktuális helyzete felemás: miközben a NAMM-on bejelentették a Pulse 2-t (várjatok még vele, mire kézbe foghatjátok a működő darabokat), a cég outsourced fejlesztéseket végez mindenkinek, aki megfizeti a munkájukat: CME, Steinberg, Studiologic/Fatar, stb. Eközben a saját fejlesztésekre nem marad idő: az évek óta bejelentett Stromberg-ről semmit nem tudni, bár úgy tűnik, mindenki arra vár (XTk utód lenne komoly specifikációval), egyszerű update-eket sem képesek kiadni (pl. Largo szoftverszinti MIDI clock sync-re is évek óta várnak a user-ek), a Blofeld sorozat gyártási problémákkal küszködik (hézagok/rossz illesztések, LCD problémák, gyorsan kilazuló/tönkremenő potik). Vajon milyen esély van így a Waldorf nevet visszaküzdeni a csúcsra? Szinte semmilyen. Voltak már csődben, bocsátottak ki részvényeket – sikertelenül, próbálták felvásároltatni a céget egy tőkeerős érdeklődővel – az is kútba esett. Az „in the box” térhódításával együtt a Waldorf is megpróbált (részben) átvonulni a plugin piacra, de nem sok sikerrel, miközben hardver szintetizátorai felhasználóinak nagy részét engedte, hogy elszipkázza a konkurencia. A vasak terén már nem dominálnak, plugin-ok terén nem nagyon számolnak velük, kicsit itt is, ott is vannak, de leginkább a senkiföldjén.
Ne legyenek kétségeitek: a Waldorf szintik nagyon jól szólnak! A nagy Q simán versenyez egy Virus-sal vagy Nord Lead-del, és többnyire győz. A körítés, a használat során tapasztalt hibák, amikkel együtt kell élni, pedig egyénileg vállalhatók vagy sem. Egyszerre szeretni és utálni egy hangszert teljesen normális dolog. 🙂 A hivatalos Waldorf lista leggyakrabb válasza az volt a panaszokra, hogy ne a jövőbeni teljesítmény ígéretéért vegyél hangszert, hanem az aktuális tudásáért/képességeiért. Ez utóbbit korrektül megítélni pl. egy boltban, demó session alatt szinte lehetetlen, a rejtett hibák, bug-ok nem derülnek ki egy felületes próba közben. Szerettem volna olyan információkat megosztani itt veletek, amik nem szerepelnek a Wikipédia oldalakon, és a használat során derülnek ki, valamint kis térképet adnak egy-egy hangszerről, előéletről és várható utóéletről. Rengeteg infót kellett visszatartanom személyes okokból vagy a diszkréció miatt, ha személyesen találkozunk, akkor faggathattok tovább, és talán szerencsétek lesz.
Korrekt kis cikk, tetszett.
Nekem microQ-m volt néhány évig. Szerettem, de voltak hiányosságai (encoderek, effektek minősége), a DSP error-al nem találkoztam egyszer sem, lehet hogy valami későbbi OS-ben megoldották. A „nagy Q”-ról csak álmodoztam, de végül inkább mást vettem mert tényleg nem volt annyira bizalomgerjesztő, hogy csődbe ment a cég és se support se semmi (bár egy remek fórum volt azért).
Most a Pulse 2-re vagyok kíváncsi, mert jó lenne itthona valami kis analóg ketyere – de sajnos itt sem fest jól az, hogy már ősz van és sehol a beharangozott újdonság….
Sziasztok, vettem egy micro q waldorfot de csak zöld képernyö világít.
Tudtok szerelőt ajánlani, specialistát, v megoldást ?
kőősszii üdv
Hi!
Nem tudom a Waldorf hypetól el lehet-e itt objektíven és racionálisan is tekinteni kérdésem megválaszolásában, de most venném első VA-mat és nem tudok dönteni mivel kéne kezdeni. Bloefeld, microQ, VirusTI, XTK desktop vagy esetleg amiről itt szó se esett, egy Korg Radias?
Engem főleg a lágy pad soundok esetleg picivel zizegősebb motion padek érdekelnének mi abban a legjobb ezek közzül ha VA-t kell hozzá választani?
Thanx!
Ízlés dolgában nem tudok tanácsot adni. A Waldorf a wavetable szintézis királya (volt), ami kifejezetten pad-ek és atmoszférák készítéséhez a legjobb, főleg a wavescanning alkalmazásával. Ha az adsr.hu-n végigolvasod a Waldorf címkézett cikkeket, remélem belátod, hogy nem vagyok elfogult, sőt inkább kritikus. Én maradtam a 2 analóg mW1-nél, azok az igaziak az én ízlésemnek. Ajánlom, hogy próbáld ki a Waldorf VST plugin-eket is, azokból látod, hogy kb. mit tudsz elérni. A vasnak más a hangja, de a lényeg ugyanaz. Az XT(k) nagyon jó választás, ha tudsz 30 hangosat szerezni, mindenképpen azt ajánlom a fentiek közül. A microQ VA, más az engine, mások a célok, de azzal is lehet pad-eket gyártani. A Virus oszcillátor modellje nekem személy szerint túl löttyedt, nem elég karcos, de hát a világ nagy része megőrül érte.
Jó kiindulási alap, ha utánanézel hogy adott előadó, zenekar mit használt.
Köszi a cikket! Én általatok ismertem meg a Waldorfot és azóta is szeretem a soundot, de magát a céget és a termékeiket elengedtem. Legutóbb a Largo-val és a Lectorral voltak totálisan elszomorító bugjaim és supportos kalandjaim, nagyon örültem amikor meg tudtam szabadulni tőlük. De a rossz példa is hasznos, azt tanultam meg ebből a sztoriból, hogy egy termék nem csak a zseniális alapötlettől lesz jó termék, hanem a kivitelezéstől, supporttól, elérhetőségtől, megbízhatóságtól is. A Waldorfnál mindig azt éreztem, hogy az ötlet remek, zseniálisak az algoritmusok, nagyon jó a sound, de arra már nem fordítottak energiát hogy használni is élmény legyen. Vagy legalábbis ne legyen annyira idegesítő.