A sok technikai hír mellett kis személyes lifelog is:
Az úgy volt, hogy szilveszterre különösebb terv nélkül indultunk, de éreztük hogy jó lesz.
Hát érdekes lett inkább… Haveri házibuli keretében ünnepeltük az éjfélt, majd kinéztünk pár helyet és elhatároztuk hogy sorrendben meglátogatjuk ezeket, ahol tetszik, ott maradunk. Első helynek balszerencsémre a Kossuth Klub-ot néztük ki, ami a Magyar Ismeretterjesztő Társulat épületében van, Múzeum utca. Nem volt rossz hangulat, maradtunk volna, de a hely életveszélyes. Komolyan. Szóval alig voltunk ott 20 perce ruhatár után (ami totál káosz volt) amikor leugrottam a mosdóba. Láttam hogy boltív, meg alacsony, ezért már behúzott nyakkal közelítettem feléje de valahogy ez sem volt elég. Rettenetes ütést kaptam a lehető legrosszabb szögből, pont a fejem búbja alatt, izomból. Először az alkohol miatt nem éreztem sokat, de hugyozás közben a fejemről a piszoárba csöpögött a vér. Inkább volt kis patak… Szóval para szakasz indul, fej lemos, emberek közben mellettem azt hiszik ennyire durva a hely, próbáltam papírtörölközökkel elállítani a vérzést, de avval nem lehet, mert amíg rá van tapadva a sebre addig szívja a vért (mert rohadtul hajszálcsöves), meg különben is nem kicsit fájt, szóval haza. Otthon durva zuhany, ágyba szédülés, miközben a rettegő barátnőt csillapítja az ember, hogy ne hívja az ügyeletet, ebcsont beforr…
Január 1-ét pihenéssel töltöttem, jól esett az alvás… Utána viszont non-stop 18 órás meló, nincs mese, filmeknek kész kell lenni, zenekarokat felvenni, feliratozni meg spottingolni, meg amit csak el lehet képzelni – minden egyszerre kellett. Utána 5 óra alvás és azóta folyamatosan nem bírtam aludni meló miatt, de legalább kész van az adsr.hu felhasználói profilok funkciója is.
Mostantól bárki szabadon regisztrálhat az oldalra.
A regisztrált és bejelentkezett felhasználók ingyenes szolgáltatásokat, extra funkciókat és kedvezményes ajánlatokat kapnak a jövőben. Kb. 1 hónapos tesztüzem után érkeznek majd az újdonságok, addig lehet élvezni egymás társaságát, a könnyített hozzászólás kezelést és jelenteni a hibákat.
Természetesen az oldal minden jelenlegi funkciója regisztráció nélkül is elérhető marad továbbra is.
Még egy apróság: az RSS feliratkozást szívből ajánljuk. Nemcsak azért mert a legkorrektebb amit csak találhatsz (melldöngetés), hanem mert a tervek szerint az RSS olvasók szintén plusz szolgáltatásokat kapnak majd, a regisztrációtól függetlenül is.
Gépház: új év, megújult adsr.hu
Gó tu webkettő! 🙂
az adsr logo legyen kattintható és rer=”/”-re mutasson, mert most hogy jutok a főoldalra? Ha a logó háttérkép, akkor pozicionálj oda egy a>-ket blokként absolute-on, pont akkora méretben, mert én eztet utálom. 😉 nem rossz, csááá
Teljesen jogos, kösz az észrevételt. Javítom… Egyébként a főoldalra mindig eljuthasz a Hírek menüponttal. De valóban kényelmesebb, ha van egy href a logón.
Jobbulást a szilveszteri sebesülésből és persze B.Ú.É. K. ! Az oldal nagyon jó volt eddig is. A RRS megvan, most megyek regisztrálni, hogy halmozzam az élvezeteket.
Köszönöm, ahogy a meló engedi gyógyulok… Addig is az új Craig David-et ajánlom mindenkinek, szvsz rettenet jó és a produkciós munka példaértékű.