Vége van már a nyárnak, de nem a loudness war-nak

A hosszabb nyári csend után muszáj írnom a www.pleasurizemusic.com hülyeségéről és kreatív lehúzós sales technikájáról. Azt hiszem a loudness war-t senkinek nem kell bemutatnom, aki mégis kerek bociszemekkel néz maga elé, annak ajánlom a YouTube-ot, vagy itt ez a korábbi cikk az adsr.hu-n.
Az apropó, amiért most megint kicsapta nálam a biztosítékot, az nem a vacak mastering, hanem a báránybőrbe bújt farkas. Kevés hangmérnök, mix/master engineer vitatkozna a nagyobb dinamika által hallható előnyökről, de azért ne égessük el az összes kompresszort és limitert…
Ad 1: A dinamikát mindig az adott zene határozza meg és nem valamiféle hülye szabvány vagy kezdeményezés. A kockára húzott zene lehet teljesen OK, ha attól lesz jó, ha a dinamika összepréselése hozzáad valamit vagy kifejezőeszköznek használod. Nem kell elhinni a butaságokat egyik oldalról sem – ha úgy hallod, hogy jót tett a zenének, akkor csinálj téglát nyugodtan és röhögj a sok vaskalaposon. Másrészt el kell ismerni, hogy ma rengeteg vacak dinamikájú zene jön ki, ahol XY úgy gondolta hogy minél hangosabb, annál jobb – és agyonvágta a zene építkezését, a játékot a hangulatokkal, az egymásra következő finom és agresszív részek által keltett érzelmeket. Az ilyen zenéket szépen ki kell vágni a kukába és kész. Nem kell siránkozni/sajnálkozni – ez is a természetes szelekció egyik alapköve.
Ad 2: Tény, hogy az emberek olyan lusták, hogy a hangerőt sem képesek már állítani egymásra következő daloknál. Lehet gúnyosan vigyorogni a birka tömegen, de hátrább az agarakkal… Ha megnéznéd 100 ember zenei kollekcióját, akkor legalább a fele nem albumokat, hanem saját maga által összeállított „best of” kollekciókat hallgat – nem véletlen, hogy a komplett album eladások csökkennek, miközben az egyedi dalok eladása szépen szárnyal sz összes net-es boltban (a legjobb példa erre az iTunes, amit nyugodtan tekinthetünk mérvadónak). Az mégsem működik hogy a hallgató ujja folyamatosan a hangerőn remegjen, mint egy western filmben.
Ad 3: Mind a két ellentáborban megvannak azok, akik hasznot próbálnak húzni a vitából. Az egyik megpróbál löttyedt zenéket felmagasztalni, a másik meg laposra kalapáltakat. Ezekkel nem kell törődni.
Ad 4: És van az új, kreatív sales technika, mint az kiderült a www.pleasurizemusic.com legújabb akciójából: 30 USD éves tagsági díjnak feltüntetve adjunk el egy vacak offline utility-t + monitoring plugin-t és hazudjuk azt, hogy ezt használva jó lesz a master és mellette valamiféle exkluzív klub tagjai is lehetünk (építsünk az emberi butaságra és hiúságra – ez szinte mindig bejön). Csak a hülye nem veszi észre hogy tulajdonképpen szoftvereladásról van szó, mézes-mázos marketingbe csomagolva. Hasonló monitoring eszközök sokasága található a piacon – kevesebb pénzért is, plusz egy csomó ingyenes. Senki ne dőljön be ennek. Majd pont egy szoftver fogja eldönteni, hogy a zene jól szól vagy sem 🙁 nem tart még ott az AI, hogy ezt a feladatot az emberi fül helyett átvegye, és egyhamar nem is fog…
Megoldás: Ez az egész loudness war, amilyen pozitív kezdeményezésnek indult, olyan üres lufi lett belőle. Az egyetlen, ami megmenthetné a kezdeményezést, az a filmiparhoz hasonló egységes fellépés lehetne – a zeneipar is átvehetné a 86dB SPL referenciát és akkor nem tömnék a hangmérnökök fejét hülyeségekkel és kevesebb lenne a parasztvakítás. Persze a filmipar könnyebb helyzetben van az egységes mozi hangrendszerekkel, és persze a zene sokkal szélesebb érzelmi spektrumot képvisel mint a puszta emberi beszéd + effektek. Nagy hiba lenne vonósnégyest 86dB SPL referenciaszintre húzni…
Ha már nincs egységes referenciaszint, akkor legalább K-System mastering lehetne mindenütt (az ADSR Stúdióban is ezt használjuk). A benne lefektetett 3 referencia jelszint pont elég: finom – átlagos- zúzós, minden zenei stílus és játékmód megtalálja a hozzá illőt. Persze ez sem segít az elcseszett mix-eken, de legalább a master hangerő/dinamika kérdése megoldva.
De ha valami úgy szól jól – halkan vagy hangosan, széles vagy lapos dinamikatartománnyal – akkor a fenébe a szabályokkal. If it sounds right, it is right – mondta Joe Meek, a kreatív kompresszor-használat atyja, és ezzel örökre beírta nevét a történelembe, és pontot is tett mindenféle hülye vita végére.